Tanulmányok Csongrád megye történetéből 9. (Szeged, 1985)

Herczeg Mihály: Hódmezővásárhely a felszabadulástól a földosztásig

Az újjáalakult MKP... Vas Zoltán a beszélgetés során hamarosan meggyőződött, hogy a vásárhelyi pártvezetőség szeme előtt a proletárdiktatúra azonnali megvalósítása lebeg. Ismét Kovács Mihályt idézzük „A pártszervezet elvesztette élcsapat jellegét, hiszen a belé­pési nyilatkozatot állítólag 2500 ember aláírta. (A számadat Oláh Mihálytól szárma­zik?!) A pártszervezet vezető emberei a pártszervezésen kívül leginkább az üzemek beindításával és az elhagyott javak őrzésének, a gazdasági udvarokban százszámra gazdátlanul éhező jószágok gondozásának megszervezésével foglalkoztak. A Vad János-féle pártvezetőség semmit sem tett a nemzeti összefogás politikájának helyi megvalósításáért, sőt nem is értett egyet a népfrontpolitikával. E negatívumok mellett Vas Zoltánnak azt is tapasztalnia kellett, Vásárhelyen mégiscsak a kommunista pártszervezet az egyetlen szervezett politikai erő.” Sebtében maga köré gyűjtötte a kommunistának ítélt elvtársakat és megbízta őket, hogy megadott időre hívjanak össze taggyűlést. „Itt nem lehet 2500 kommunista” — mondta. A taggyűlésen jegyzőkönyvet nem vezettek, a névsort Kovács a saját emlékezetéből és a mások megkérdezése után így állította össze: 1. Boros János 15. Körösi Imre 2. Borsi János 16. Kurucz D. István 3. Búza Ferenc 17. Lévai Bálint 4. Dávid Balázs 18. Lévai János 5. Fári József 19. Lévai Sándor 6. Fári Sándor 20. Lévai Péter 7. Földesi Sándor 21. Mohos Sándor 8. Fricskó Tamás 22. Oláh Lajos 9. Gábor Péter 23. Oláh Mihály 10. Karácsonyi János 24. Pálfi Palócz János 11. Kiss Lajos 25. Pótári Mihály 12. id. Kovács Imre 26. Vad János 13. Kovács Mihály 27. Varga Imre 14. Körmendi József 28. Vata Zoltán118 A taggyűlést Vas Zoltán vezette le. Hivatkozott a KMP moszkvai központjától kapott fölhatalmazásra, s mindvégig ennek fölényéből tárgyalt. „Bejelentette, Magyar- országon többpártrendszer lesz. A Kommunista pártra nehezedik a feladat, hogy élére álljon a németellenes nemzeti összefogásnak. Kifogásolta, hogy itt a párt külön munkásőrséget szervezett és hogy túl sokat foglalkozik az elhagyott javakkal, holott az a polgári közigazgatás hatáskörébe tartozik. Elrendelte A MUNKÁSŐRSÉG VÉDELME ALATT feliratok azonnali eltávolítását, mivel azok — éppúgy, mint a külön munkásőrség megléte — a munkásság diktatúrájának képzetét idézhetik föl, mi pedig azt jelenleg nem akarjuk.” Megparancsolta, hogy a megválasztandó új párt­vezetőség meghatározóan folyjon bele a város politikai irányításába, szoros együtt­működésben a majd megalakuló többi demokratikus párttal. u* Kovács i. m. Többen állítják még, hogy ott voltak azon az alakuló értekezleten és a névsor­ból kimaradtak, jóllehet a létszámot ugyanannyira teszik. (Pl. idős Varsányi Péter, Juhász János és mások.) 33

Next

/
Oldalképek
Tartalom