Tanulmányok Csongrád megye történetéből 9. (Szeged, 1985)
Rigó Jázonné: Nemzetiségeink oktatásának alakulása a Dél-Alföldön a népi demokratikus forradalom időszakában
tesen is támadásoknak volt kitéve. Véleményük szerint csak az első típus — teljesen anyanyelven történő oktatás — tekinthető nemzetiségi oktatásnak, míg a második és harmadik típust magyarosító, illetve magyar tanítási nyelvű iskolának tekintették. Az egységes típussal kapcsolatban azt említették meg, hogy a kétnyelvű tanítás az idő ésszerű kihasználását megakadályozza, s így a tanulók jóval kevesebb anyagot sajátítanak el, mint a csak egy nyelven tanulók. Ez a probléma, ha más előjellel is, vitáját képezi jelenlegi nemzetiségi oktatásunknak is. Az 1200/1946-os rendelet csak egyféle nemzetiségi iskolát ismert el: az ún. tiszta anyanyelvit. Az ún. egységes típusú, valamint a 3§-os iskola ezzel teljesen eltűnt az 1946-os magyarországi iskolarendszerből. Egyben az új rendelet megadja a lehetőséget arra, hogy a magyar tanítási nyelvű iskolában — minden fokon —, ha megfelelő számú nemzetiségi szülő kívánja a nemzetiségi nyelvet tantárgyként tanulhassák. Tankönyveket — amelyek száma ekkor még igen kevés, illetve egyáltalán nem voltak — a minisztérium jóváhagyásával az iskolafenntartók is kiadhattak. Ez az intézkedés újabb tarkaságot és zűrzavart eredményezett, amelyen majd csak az iskolák államosítása, egységes tantervek és tankönyvek kiadása segített. A rendelet jelentős kitétele az, hogy a nemzetiségi iskolák „nyilvánosjogú” iskolák. Azaz a hasonló típusú magyar tanítási nyelvű iskolák elvégzésével egyenlő értékű „államérvényes” bizonyítvány kiállítására voltak jogo*sultak. Az iskola fenntartására, felügyeletére és igazgatására vonatkozó szabályok a tanítási nyelv változása esetében sem módosultak. Több helyen a vallásfelekezeti iskolafenntartó nem vállalkozott a nemzetiségi tanítási nyelvű iskola fenntartására, ezért állami iskola fenntartásáról kellett a tanügyigazgatásnak gondoskodnia. A rendelet hangsúlyozta, hogy a nemzetiségi iskolák, legyenek azok egyházi vagy állami, illetőleg magániskolák, ugyanolyan feltételekkel és ugyanolyan arányban részesülnek államsegélyben, mint a hasonló jellegű magyar tanítási nyelvű állami iskolák. Az 1200/1946-os rendelet a nemzetiségek oktatásában megteremtette az egyenlő jogokat. A feltételek közül is nagyon jelentős volt az előrelépés. Az elkövetkezendő időszak feladatát képezte a megvalósítás. 1947-ben megjelent a nemzetiségi tannyelvű nép-, illetve általános iskolák tanterve. Ezek a momentumok a nemzetiségi oktatás objektív feltételeinek meglétét jelentették. De ezen kívül egyéb objektív és szubjektív tényezők — német kitelepítés, szlovák lakosságcsere, majd a Jugoszláviával való kapcsolatunk megromlása — nehezítették méltó megvalósítását. Elvileg hazánk nemzetiségpolitikája tovább fejlődött a proletárdiktatúrára való áttéréssel, mint ezt a Magyar Dolgozók Pártja 1948-as, a nemzetiségi jogokat kifejezetten biztosító programnyilatkozata, az UNESCO minden „faji, nemi, nyelvi vagy vallásos megkülönböztetést” elítélő alkotmányának törvénybe iktatása és nem utolsó sorban az 1949 nyarán elfogadott Alkotmány nemzetiségi jogokról szóló 49. §-a bizonyítja. A helyes marxi—lenini nemzetiségi politika irányába mutató elvek a személyi kultusz éveiben vontatottan, töredékesen valósultak meg. Igazi eredmények ezen a téren csak az 1950-es évek derekától mutatkoztak. 92
