Tanulmányok Csongrád megye történetéből 9. (Szeged, 1985)

Baracs Gabriella: Az ipar és a munkásság helyzete Hódmezővásárhelyen a népi demokratikus forradalom éveiben (1944–1948)

városnak, sem az országnak. Iparvágányt is akartak lefektetni a nagyállomás—- téglagyár—vágóhíd között. Anyagra nem kértek pénzt, úgy gondolták, össze lehetne szedni a hozzávaló anyagot. Egy tervezett olajpréselő üzemhez Pestről akartak gépeket kérni. Miután tervükhöz a Nemzeti Bizottság is hozzájárult, egy feliratot küldtek az Iparügyi Minisztériumnak. Kérelmüket így indokolták: „Hivatalos megállapítás szerint városunknak van ma szinte az egész országban legérintetlenebbül megőrzött állatállománya.”36 A bizottság jó munkáját dicsérte, hogy a vasutasok augusztus végéig 162 vasúti kocsit javítottak ki, s a VIII. kerületi kommunisták javítottak egy aknarobbanások következtében megrongálódott iskolát. Az ebben az időszakban megalakult bizottságok az ország zilált gazdasági helyzetét voltak hivatva rendes kerékvágásba hozni.

A kisiparosság összefogása, megnyerése komoly feladat volt, mert itt nem elsősorban a munkásságra lehetett számítani — az alacsony munkáslétszám miatt —, hanem a kisiparosokra. Be kellett őket vonni az újjáépítésbe, figyelembe venni azokat a problémákat (nyersanyaghiány, tőkehiány), amelyek gondot okoztak nekik.

Az ország politikai és gazdasági életében a stabilizáció után egyre feszültebb lett a viszony a szocialista és a különböző polgári, illetve reakciós erők, a tőkések és a munkások között. 1946 őszétől a politikai küzdelem a szocialista irányú fejlődésért, annak meggyorsításáért folyt. A népi demokratikus forradalom erőteljes kibontakozása idején fogalmazódtak meg a tervgazdálkodásra vonatkozó elképzelések is. A tervgazdálkodásban látta a párt a gazdaságfejlesztés hatékonyabb eszközét, a termelőerők társadalmasításának alapvető tényezőjét. Ekkor még számottevő politikai erők ellenezték az áttérést a tervgazdálkodásra. Hosszas politikai harc és élénk vita után került sor az első hároméves terv elfogadására mely... 1947. augusztus 1-én lépett életbe, s fontos tényezőjévé vált a gazdasági fejlődésnek.37

Az országos irányelvekhez igazodva a városok is elkészítették hároméves terveiket.38 így Hódmezővásárhelyen is kidolgozták a helyi elképzeléseknek megfelelő tervet, mely újra fogalmazta a visszatérő örök problémát: ipart kellene telepíteni a városba, hogy fejlődni tudjon!

A város hároméves tervében a következők szerepeltek:

1. Olcsó energiaforrások

2. Adókedvezmény a fejlődő gyáripar számára

3. Iparfejlesztő helyes közgazdasági politika

4. Utak létesítése

5. Iparvágányok létesítése

6. Villamosítás kifejlesztése

Olyan szövetkezetekre is szükségük lett volna, melyek ipari munkaalkalmat nyújtanának. Cukorgyárat és más élelmiszeripari üzemet szerettek volna üzemeltetni.

Ipari termelési és beruházási terv is készült:

I. Közüzemek vonatkozásában az alábbiakat tartalmazta a terv:

1. Villamostelep és -hálózat korszerűsítése

2. Városi papírgyár létesítése

36 Uo. 1945. október 27.

37 A tervgazdálkodás elfogadtatásáért folytatott harcot és a hároméves terv időszakát részletesen elemzi Ránki György: Magyarország gazdasága az első 3 éves terv időszakában. (1947 —1949) c. munkája Bp. 1963.

38 Lásd például Debrecen város hároméves tervét (ismerteti Baranyi Béla: Debrecen iparának története a kapitalizmus kialakulásától napjainkig Debrecen, 1976. 270—271. o.) ésSzeged város hároméves tervét. Ez utóbbit Fehér István: Gazdasági és társadalmi változások Szegeden a felszabadulás után (1945—1962). Akadémiai Kiadó, Bp. 1973. c. könyve elemzi.

109