Tanulmányok Csongrád megye történetéből 9. (Szeged, 1985)

Baracs Gabriella: Az ipar és a munkásság helyzete Hódmezővásárhelyen a népi demokratikus forradalom éveiben (1944–1948)

6. A város bekapcsolódása az ország újjáépítésébe

Az egész ország számára nehéz, felelősségteljes munkát jelentett az újjáépítés. A dolgozók az ország minden részében aktívan bekapcsolódtak ebbe a munkába. Csongrád megyében nem volt sok a háborús kár az ország más területeihez viszonyítva, de itt is megrongálódtak a vasutak és a hidak is. A Hódmezővásárhely és Szeged közötti algyői híd megépítése hallatlan nehéz megpróbáltatás elé állította a két város dolgozóit. A hidat a kitűzött határidő előtt sikerült átadni a közlekedésnek: 1946. november 10-én készültek el a híd helyreállításával, s 1946. december 15-én újabb hidat avattak Csongrád megyében: elkészült a Szentes—Csongrád közötti vasúti és közúti híd is, szintén a határidő előtt. A hódmezővásárhelyi Szakszervezeti Bizottság heti 2 és fél óra munkadíjat ajánlott fel a lerombolt algyői híd felépítésére. A Bizottság felhívta az értelmiséget és a polgárságot is hasonló áldozatvállalásra. A kommunisták kezdeményezésére a Vasas Szakszervezet vagonok javítását vállalta, 14 szakmunkás kezdte meg a rohammunkát. 1945. március 14-én született egy rendelet, mely szerint: „Bármilyen foglalkozású férfi és nő közmunka teljesítésére köteles

16—60, illetve 18—50 évig. Március 1-től decemberig 60 napot kötelesek ellenszolgáltatás nélkül közmunkán eltölteni. A városi közgyűlés májusban döntött a közmunka váltságáról. A férfiak napi 20, a nők napi 15 pengő megfizetése ellenében mentesültek a közmunkák alól. Kivételek a katonai szolgálatosak, az öt hónapon felüli terhes anyák, a szoptatós nők 9 hónapig, az iskolások tanítás alatt, és a betegek, betegségük idején. A felsoroltaknak a polgármester adott felmentést a közmunka alól.”32

A mezőgazdasági munkákban — főleg az aratásban — a munkások szintén segítettek. A kaptafagyári munkások kimentek aratni, a tanyák népe viszont pénzbeli adománnyal segítette az újjáépítést. A városban megszervezett közmunkák nem voltak ilyen zökkenőmentesek. Előfordult, hogy a vagonkirakást azonnal el kellett végeztetni, és a rendőrség az utcán fogdosta össze a járókelőket. A kommunista párt javasolta: állítsanak fel 20 fős munkásszakaszt, s ha kell bővítsék ki az internálótáborokból. Pártközi megbeszélést tartottak, s a Nemzeti Bizottság határozatot hozott; 30 tagú munkásszakaszt állítanakfel, 120 pengős napidíjért.33 A főispán döntése az volt, hogy közmunkára kell kötelezni a dologkerülőket, üzérkedőket, internáltakat, a nyilasokat, a hamis igazolvánnyal rendelkezőket. Közérdekű fuvarosmunkára a fogatos munkásszakaszokat kell beosztani, ötször annyi napszámért, mint amennyit a gyalogosok kaptak.34 A Kommunista Párt nemcsak javaslattal támogatta a közmunkajobb megszervezését, hanem akciókat is szervezett a munka gyors elvégzésére.

1945. augusztus 4-én határozatot hozott a Nemzeti Bizottság: Újjáépítési Bizottságot alakítanak, melybe mindegyik párt és a szakszervezet egy-egy tagot küld. A bizottság szükség esetén kiegészítheti önmagát. Feladata: „munkálni azt, hogy városunk lakosságának minden rétege részt vegyen az újjáépítő munkában. E munka alatt úgy a belső, mint a külső újjáépítési mozgalmat értjük. Havonta legalább egyszer köteles a bizottság jelentést tenni munkájáról a Nemzeti Bizottságnak.”35 A bizottság 1945. augusztus 22-én alakult meg. Elnöke Boros János lett. Célul tűzték ki a meglevő üzemek biztosítását és az újjáépítési munkálatok irányítását. A fejlődés lehetőségét az Újjáépítési Bizottság az iparosításban látta, új iparágak bevezetését javasolták. Meglátásuk helyes volt, de nem volt erre megfelelő anyagi fedezete a

32 Vásárhely Népe, 1945. május 27.

33 Uo. 1945. július 11. „Rendelet a közmunkában”, c. cikk.

34 Uo. 1945. július 11.

35 CsmLHf Nemzeti Bizottság jkv. 1945. augusztus 4.

108