Tanulmányok Csongrád megye történetéből 8. (Szeged, 1984)

Kenéz Győző–Szakály Ferenc: A Szegedi Palánk-városrész 1697-es telekkönyve

kivált a „három város” (Kecskemét, Nagykőrös és Cegléd) — biztonságát leginkább a szegedi milícia és a bácskai rácság veszélyeztette, a kuruc hadvezetés 1704 nyarán foglalkozni kezdett Szeged megostromlásának és a bácskai rácok felprédálásának gondolatával. A terv még a megvitatás fázisánál tartott, amikor 1704. április 18-án kuruc támadás érte Szegedet. Mivel a szabadságharccal foglalkozó hadtörténeti irodalom erről az eseményről eleddig vajmi keveset tudott, felettébb nehéz megállapítani, hogy a vállalkozás milyen célt szolgált, és milyen erőkkel történt. Bercsényi Miklós egyik odavetett megjegyzéséből arra lehet következtetni, hogy a támadókat az a Pap István ezeres-kapitány vezette, aki 1702 májusában a Szegedre igyekvő Mar- sigli tábornok megsebesitésével és kifosztásával tette híressé — pontosabban mondva: hírhedtté —• a nevét, és aki ez idő tájt a „három város” népéből kiállított kuruc hadaknak parancsnokolt.54 Bercsényi ugyanis — aki hevesen ellenezte, hogy Rákóczi maga induljon a bácskai rácokra — éppen a támadást követő napon, tehát 1704. április 19-én írt a fejedelemnek: „Hagyjon békét Nagyságot a rácnak, hagyjon békét Szegednek, megfizet Pap Istók is az rácnak az pusztai »eb-az-anyjok«-kaí”.5S

Az 1704. április 18-i rajtaütés, úgy tűnik, váratlanul érte, és készületlenül találta a szegedieket. Jóllehet a támadó kuruc csapat aligha lehetett különösen nagy, az ekkor beomlott két ház (292. és 477.) arra utal, hogy sikerült rést találniuk a palánkon, a viszonylag nagyszámú halott (82., 152., 228., 450., 467., 476. és 494.) pedig arra, hogy a benyomulókat csak komoly erőfeszítések árán lehetett kiszorítani onnan. A szegedi magyarok már korábban is ingadozó lélekkel figyelték a környékükön zajló eseményeket — a tisztek például 1703 novemberének végén, „igaz magyar vértől viseltetvén”, megüzenték Károlyi Sándornak, „hogy az ráczok nagy gyülekezettel az Jásság ellen szándékozik, és hogy tellyességgel el akar bennünköt pusztítani”56 57 —; most, az alkalmat mgeragadva, többen is úgy döntöttek, hogy a másik párton van a helyük. A visszavonuló kurucokkal távozott — testvérével, Gergellyel együtt — az a Rózsa István nevű huszár is (144.), akinek háza az 1697-es zentai ütközetben tanúsított hősiességéért mentességet kapott a beszállásolás alól a császártól.67 Rózsa példáját két huszár (165. és 459.), négy hajdú (205., 467. és 476.), valamint — meglepő módon — két kereskedő (152.) és két halász (147.) követte.

1704 júliusában aztán maga Rákóczi is megindult a bácskai rácok megleckéz- tetésére.58 Hogy Szeged ostroma idején ne kelljen felmentő seregtől tartania, először a Szegedtől délre fekvő rác határőrtelepeket vette célba. A titeli, a zsablyai, a becsei, a zentai, a révkanizsai és a martonosi rácok -— családjukkal, állataikkal és ingóságaikkal — hanyatt-homlok menekültek előle, át a Tiszán, török területre. Hasonlóan cselekedett néhány szegedi rác is (334., 338., 341. és 458.); nyilván úgy vélték, hogy lakóhelyük napjai meg vannak számlálva, s célszerűbb, ha nem várják be ott a kuru- cokat. (Rákóczi hiába kérte a temesvári pasát, hogy csak azokat a rácokat tűrje meg

54 Esze T. i. m. 614—616. 1.

55 Székesi gróf Bercsényi Miklós főhadvezér és fejedelmi helytartó levelei Rákóczi fejedelemhez, 1704—1712. IV. Közli Thaly Kálmán Bpest, 1875. (Archívum Rákóczianum I. Had- és belügy IV.) 11—12.1.; Reizner János (i. m. I. 211—212.1.) úgy véli, hogy a támadókat Andrássy István és Vass Ádám vezette; abból azonban, hogy ezek májusban levelet váltottak Globitz szegedi parancsnokkal még nem következik, hogy az április 18-i rajtaütést is ők vezették. Ugyanakkor viszont igaz, hogy Rákóczi 1704. jan. 16-án Andrássyt bízta meg Szeged szemmel tartásává I: Esze Tamás: Kuruc vitézek folyamodványai, 1703—1710. Bpest, 1955. 286. 1. 2. jegyzet.

66 Esze T.: A Tisza-vonal védelme i. m. 602. 1. 17. jegyzet.

57 Reizner J. i. m. I. 191. 1.

58 I. m. I. 215—216. 1. és Varga Ferenc: II. Rákóczi Ferenc kora Szegeden (Kuruc-világ). Szeged, 1906. 16—25. 1.

50