Tanulmányok Csongrád megye történetéből 8. (Szeged, 1984)

Kenéz Győző–Szakály Ferenc: A Szegedi Palánk-városrész 1697-es telekkönyve

A Palánk-béli tulajdonosváltozásokból természetesen leolvasható a nemzetiségi arányváltozások iránya is.

8. TÁBLÁZAT

A Palánk-béli telekforgalom etnikai megoszlása (1697—1717)

rácnak

magyarnak

németnek

cigánynak

görögnek

horvátnak

töröknek

veszteség

rác

119

32

10

—

_

_

__

4

1

magyar

99

34

15

i

1

1

—

117

német

9

5

5

—

—

—

—

14

cigány

1

—

1

—

—

—

—

2

görög

—

—

—

—

—

—

—

—

horvát

—

—

—

—

—

—

—

—

török

1

—

—

—

—

—

—

1

nyereség

109

37

26

i

1

1

—

175

(Az itt figyelembe vett átruházások száma — 176 + 158 = 324 — azért nem egyezik a tulajdonosváltozások össz-számával, mert nem mindig lehet kideríteni, hogy ki kitó'l szerezte meg a szóban forgó ingatlant.)

A fenti kombinációs tábla adatai a korábban is némi túlsúlyban levő' rácok nagy mérvű előretörését tanúsítják: az átruházások csaknem 60%-a rácok között bonyolódott; a magyarokkal szemben 67 telket nyertek, sőt — mivel a neve alapján nem egy rácot könnyen magyarnak minősíthetünk, míg fordítva ennek veszélye nem áll fenn — ez a nyereség alkalmasint jóval magasabb lehetett; s a németekkel szemben is csak azért látszanak teret veszteni, mert — hogy úgy mondjuk — a két etnikum nem egy súlycsoportban indult. Számbeli fölényük oly nagy, hogy az 1749-es térkép készítője joggal nevezhette „Raczenstadt“-nak, vagyis „rácvárosnak” a Palánkot.

A Palánk balkánias jellegét csak erősítette néhány, újonnan ide telepedett cigány, horvát is. Érdekes módon a török és a Habsburg-birodalom közti kereskedelmi kapcsolatokat hovatovább monopolizálni kezdő „görög” kereskedők még nem siettek megszállni ebben az egyébként felettébb előnyös fekvésű városban. Az első görög — név szerint Meletel Demeter — csak 1717-ben szerzett magának telket a Palánkban (203.).

A magyarok térvesztése egyébként még annál is jóval nagyobb volt, mint ahogy azt a kombinatórium sejtetni engedi; egyfelől a már sokszor említett azonosítási bizonytalanságok miatt, másfelől pedig amiatt, hogy a prefektúra 1704 után többnyire korábban magyarok lakta épületet alakított át kvártéllyá, őrbódévá vagy lera- kattá. Bár kézenfekvőnek tetszik ez a magyarázat, a rácok térnyerését és a magyarok kiszorulását valójában nem a magyar katonaság és (részben) polgárság 1704-es eltávozása okozta. Ez csak felgyorsított és visszafordíthatatlanná tett egy már korábban indult folyamatot, hiszen már 1703 előtt is nem kevesebb, mint tizenkilenc olyan esetet találunk a telekkönyvben, amikor a telek magyartól ráchoz kerül. (Ha az évszám mindenütt szerepelne, e szám nyilván még magasabb lenne). Nem szabad persze elfelednünk, hogy a magyarok számára közel sem volt olyan létfontosságú a Palánkban lakni, mint a rácoknak; az Alsó- és Felsővárosban, véreik közt, alkalmasint még jobb viszonyok közé kerülhettek, mint a túlzsúfolt, tűzveszélyes Palánkban.

60