Tanulmányok Csongrád megye történetéből 8. (Szeged, 1984)
Kenéz Győző–Szakály Ferenc: A Szegedi Palánk-városrész 1697-es telekkönyve
Bár sem a rácok hegemóniáját, sem a magyarok „második helyét” nem veszélyeztette, szembetűnő a német ajkúak jelentős mérvű megszaporodása: míg az 1697-es osztásnál mindössze négy német nevű személy jutott telekhez, a következő időkben ilyen-olyan úton-módon mintegy negyedszáz német szerzett itt magának lakóhelyet. Többségük valamelyik időlegesen itt állomásozó császári regiment katonájaként vetődött el Szegedre, hogy aztán leszerelvén, e várost válassza „hazájának”. A francia Läch Cour (44.) — akárcsak a magyar Szita György is (480.) — a Marsigli- ezredben szolgált, ugyanitt volt egykor markotányos Fux Miklós is (373—374.). Clementschitz Jakab szakaszvezető (238.), amennyiben azonos a 473-as telekkönyvi számon regisztrált Climent szakasz vezető vei, a Helenus századból, Dutvig kiszolgált őrmester (235.) pedig egy meg nem nevezett kompániából szerelt le; meglehet, hogy ő meg a 179-es szám alatt, név nélkül említett Heister-ezredbeli obsitossal azonos. A Marsigli-ezred zászlósa, Schuster Gáspár két rác kereskedőpolgár hitelezőjeként szerepel egy 1702-ben lebonyolított házeladási ügyletben (szerződés). Szegeden ragadt az a Rupprecht Wagner nevű pesti ácsmester is, akivel a pre- fektúra 1697-ben a leégett kamarai épületek ácsmunkálatait elvégeztette; 1702-ben „kiérdemesült postamesternek” mondják, kis házikója a „palánkok előtt” állott (szerződés). Rittger Ferenc városhadnagyként (72., 423—424.), Lindtner hajómegőrzőként (159.), Poppel Antal császári hajófelügyelőként (159.), Huber Mihály profuntházi pékként (szerződés), Román Mihály katonai felcserként (100.) teljesített szolgálatot itt. Buch Henrik cipészmesterként (124—125.), Priseckh Dániel ácsmesterként (174.), Schwartz Mátyás hentesként (406.), Fux János György fazekasként (476.) kereste meg mindennapi kenyerét. Az ide telepedett német kézművesek némileg színesítették ugyan a szegedi Palánk iparát, az 1697-ben regisztrált összetétel azonban alapjában véve változatlan maradt a következő évtizedekben is. * A telekkönyv, jellegénél fogva, vajmi kevés támpontot nyújt a Palánk-beli háztartások összetételének feltárásához, s így adataiból felettébb kockázatos vállalkozás lenne az összlétszámra következtetni. Lambion császári hadmérnök 1695-ben úgy vélekedett, hogy a Palánkot mintegy háromezren lakják.69 Ha feltételezzük, hogy a századforduló és a Rákóczi-szabadságharc éveiben is körülbelül ennyien éltek itt, úgy telkenként átlag hat fővel kell számolnunk. Ha figyelembe vesszük, hogy számos telket már 1697-ben is eleve két személynek — s ebből következően két családnak — osztottak ki, s a közös birtoklású telkek száma az elkövetkező években még csak növekedett (pl. 203., 265., 292., 422., 445—447., 357., 464. stb. stb.), ez az átlagszám akkor sem tűnik irreálisan magasnak, ha tudjuk, hogy az eredeti telkek jelentős része az 1710-es években már nem lakóhelyül, hanem gazdasági udvarként szolgált. * A fentiekben feldolgozott telekkönyv jelzete: Magyar Országos Levéli ár. E. 156. A Magyar Kamara Archívuma. Urbaria et Conscriptiones. Irregeslrata Fasc. 10. Ne- 49. A 20 x 32 cm nagyságú keménypapírba kötött füzet belső tagolódása a következőképpen alakul: 1 számozatlan oldal címlap 10 számozatlan oldalnyi ábécé rendbe szedett névmutató (Függelék 3/d. szám) 1—139 számozott oldal (Függelék 3/a. szám) pag. 1—139.), amely az 1717-ig 69 Reizner J. i. m. I. 183.1. (Bár a jelentés szerint a Palánkban háromezer fegyverforgató magyar és rác él, Lambion nyilván az összlakosság számát adja meg itt.) 61
