Tanulmányok Csongrád megye történetéből 8. (Szeged, 1984)
Kenéz Győző–Szakály Ferenc: A Szegedi Palánk-városrész 1697-es telekkönyve
Ahogy arra a fentiekben már több ízben is utaltunk, a telekkönyv — ha nem is minden esetben és nem is hiánytalanul — többnyire rögzítette az 1710-es évek közepéig végbement tulajdonosváltozásokat és azok okát. Eszerint mintegy tizenöt esztendő' alatt legkevesebb háromszázharminchét adásvétel, csere és eladományozás történt. 5. TÁBLÁZAT A Palánk-beli telekforgalom (1697—1717) Egyszer cserélt gazdát Kétszer cserélt gazdát Háromszor cserélt gazdát Négyszer cserélt gazdát Ötször cserélt gazdát Hatszor cserélt gazdát 143 telek—143 tulajdonosváltozás 69 telek — 138 tulajdonosváltozás 14 telek— 28 tulajdonosváltozás 3 telek— 12 tulajdonosváltozás 2 telek— 10 tulajdonosváltozás 1 telek— 6 tulajdonosváltozás (A legkapósabb a 105-ös számú volt, amelyet eredetileg egy strázsamesternek osztottak ki. Ő azonban nem építkezett rajta, hanem még 1697 decemberében átengedte azt Görgey András kapitánynak. A telekre azonban, úgy tűnik, Görgeynek sem volt szüksége, ezért továbbadta azt egy Kozma nevű rác kereskedőhuszárnak [vö. 52.], akitől viszont hamarosan egy másik rác kereskedő, Dimo [vö. 757.] szerezte meg. Ezek azonban csak haszonélvezők lehettek, mert utóbb a kapitány minden nehézség nélkül visszavette az utóbbitól, s a házban kocsmát nyitott. Görgey 1704-ben elment a kurucokkal, háza pedig a tűz martaléka lett. A gazdátlan telket a prefektúra 1704- ben egy Péter nevű csizmadiának adta, aki gyorsan újjáépítette a házat, majd sietve továbbadta egy bizonyos Becskereki Elek nevű személynek.) A Palánkban regisztrálható rendkívül élénk telekforgalmat több ok együttes hatása okozta. A magyar katonaság tömeges távozása mellett jócskán hatott rá a rác elem mozgékonysága is. Stanissa (447.) ismeretlen időpontban, Mészáros Marián (253.) pedig valamikor 1710 előtt költözött át török területre (az utóbbi Jalára). Török földről érkezett vissza Szegedre 1708 elején egy Churiczia Jován nevű rác (341.), s növekedett a Temesvári nevet viselő — tehát nyilván Temesvárról érkezett — szegediek száma is. Kokas Péter cigány özvegye, akinek férjét az 1704. április 18-i kuruc betörésnél agyonütötték, előbb úgyszintén a törököknél keresett menedéket, 1706 tavaszán azonban meggondolta magát, és visszatért eredeti lakóhelyére (494.). A szegedi rácság utánpótlása — akárcsak 1697 előtt — ekkor is elsősorban a környékbeli rác településekről adódott. Nyilván elsősorban a kuruc fenyegetés miatt, feltűnően sokan költöztek be ide a szegedi kommandáns parancsnoksága alá tartozó, bácskai rác határerődítményekből:67 Becséről („Becsejac”, 3), Zentárói („Szentjanin”, 2), Kanizsáról („Kanisanin”, 1). De feltűnik az újabban érkezettek nevében a közeli Kunágota („Kunágotjanin”), Tabankut („Tabankutacz”, néhol hibásan: „Tabanküracz”), valamivel távolabbi Kecskemét „(Kecskemetacz”), Pécska („Petska- nin”) és Szemlak („Szemlakovitz”) neve is. Mivel a telkeket — főleg szélességben — felettéb szűkösen mérték ki, a tehetősebbek igyekeztek rátenni a kezüket valamelyik szomszédos telekre. Szegedinacz Jovan 1702. május 6-án egyszerre vásárolta meg a 47-ts és a 48-as telket (az utóbbit 67 A szervezetről: Koroknai Ákos: Gazdasági és társadalmi viszonyok a dunai és a tiszai határőrvidéken a XVIII. század elején. Bpest, 1974. (Értekezések a történeti tudományok köréből. Új sorozat 73.) passim. 55
