Tanulmányok Csongrád megye történetéből 8. (Szeged, 1984)
Kenéz Győző–Szakály Ferenc: A Szegedi Palánk-városrész 1697-es telekkönyve
A konfiskált hatvanhat ingatlan eladásával a prefektúra 3042 forint 73 és 1/2 dénár bevételhez jutott; a legtöbbet a még a kurucokhoz álltak által megművelt, de a kamara által leszüretelt szőlők 500 csöbörnyi (Eimer) bortermése hozta; 286 és 1/2 vödröt kimérettek (bevétel: 665 forint 71 dénár), 166 vödröt 1 forint 50 dénárjával, 8 és 3/4 vödröt 2 forintjával, 38 és 3/4 vödröt pedig 2 forint 50 dénárjával bocsátottak áruba (bevétel: 363 forint 37 és 1/2 dénár), ismeretlen mennyiséget 56 forint 55 dénárért ,,a parasztoknak” adtak el. A borból származó összebevétel tehát 1085 forint 63 és 1/2 dénár volt. A boltok közül a Csáky István dévai lakos birtokában levőért (54.) kapták a legnagyobb összeget: 220 forintot. Jól fizetett Gársonyi Mihály har- mincad-írnok tiszai félmalmának elárverezése is; ez 228 forint 50 dénár hozott. A három zászlóaljat kitevő „szegedi” kurucság előbb Ocskay László brigadéros, majd Andrási Miklós, Ilosvai Imre, Gunderfinger Dániel és Sőtér Tamás ezeres- kapitányok parancsnoksága alatt harcolt.68 Harcokban esett el Dohár Bálint is, aki Szegeden laktuk ban Szentlászlay János hadnagy vicéje volt; halálhíre már 1706. október 10-e előtt eljutott egykori lakóhelyére (466.). Talán éppen Szabó János huszárja, Erdélyi Istók révén, aki beleunt a kóborló életbe, s ez év október 18-án visszatért Szegedre, ahol is 1709-re sikerült visszaszereznie egykori házát Tabankutacz Markó rác csizmadiától (441.). Némi felárral, száhúsz forintért vissza tudta vásárolni 1697 után épített házát Lantos Istók huszár is, aki valamikor 1706. december 10-e és 1710. május 18-a között élt a császáriak által gyakorta felkínált amnesztiával (459.).Bogidusa hajdú már másfél esztendő alatt beleunt a kurucságba, házát azonban nem sikerült visszaszereznie (452).. Jóllehet a jelek szerint a magyar milícisták többsége valóban Rákóczihoz pártolt a telek könyvvezetőnek sem hihetjük el hogy „valamenniyen” oda hagyták volna Szegedet. Tucatszámra találunk ugyanis olyan magyar nevű huszárt és hajdút, akiknek telkénél a telekkönyv semmiféle tulajdonosváltozást nem jelez (pl. 132., 145., 161., 168., 182., 186., 190., 204. stb.). Bodor Pál és Szentlászlay János fentebb idézett esete ugyan arra figyelmeztet, hogy a változások bejegyzése néhol elmaradhatott, ilyen tömegesen azonban aligha. Mint ahogy az sem képzelhető el, hogy ezek a telkek 1704- től fogva értékesítetlenül és üresen maradtak volna. Igaz, viszont, hogy — pontosan a tulajdonosváltozásra utaló bejegyzések hiánya miatt — e telkeknél az ellenpróbát is nehéz elvégezni. A hajdúk parancsnoka, Lottos János mindenesetre Szegeden maradt (109., 198. és 454.); ugyanígy Tóth András hajdúhadnagy is (86.), aki 1705-ben, udvarbővítés céljából, megosztotta a 88-as telek tulajdonosával az ostrom alatt leégett 87-es számú ház telkét. Sós Mihály hajdú strázsamester helybenmaradására utal, hogy 1710-ben őmaga adta el fele házát egy Piszár Jován nevű rácnak, s egészen 1717- ig e telken lakott (203.).A császáriak oldalán harcolt tovább Bide János hajdú is; mivel ő nem építkezett telkén, a prefektúra 1705 szeptemberében az ő tudtával és hozzájárulásával adta át azt egy cigánynak (489.). Globitz szegedi kommandáns az 1704-es tapasztalatok dacára sem idegenkedett magyar tisztek alkalmazásától. A Rákóczi-szabadságharc éveiben emlegetett Szabó hadnagy ugyan éppúgy lehetett rác, mint magyar (121.), nemes Bese János deák kapitány (198.) a később hadnaggyá előléptetett (357.) Erdélyi István vicehadnagy (388.) és Ötvös Antal strázsamester (470.) azonban minden bizonnyal magyar volt. * 88 Varga F. i. m. passim. 54
