Tanulmányok Csongrád megye történetéből 8. (Szeged, 1984)
Tóth Ede: Szeged város népképviselete az országgyűlésben 1860–1918
nem lehet”, ez szerinte nem egyéb, mint társadalmi reakció. A modern társadalom sarkköve szerinte a pozitív tudás, becsület, emberszeretet. A társadalmi béke alapja nem lehet egyéb, mint az emberi élet alapfeltételeinek biztosítása mindenki számára: enni, lakni, ruházkodni, családot alapítani. Ezt a jelen társadalom nem biztosítja. Herman társadalomeszménye a fejlett szociálpolitikai rendszerrel megalapozott polgári demokrácia volt. Ennek védelmében szembesíti kora társadalompolitikai törekvéseit. A lakosság többségének létbizonytalanságát a fajgyűlölők, az antiszemiták a zsidóságra hárítják. Herman ezt a vallási és faji gyűlölködést a társadalomra veszélyes tendenciának és minden eszközzel, vagyis a tudományos felvilágosítás és az államhatalom rendó'ri és bírói igazságszolgáltatás eszközeivel is leküzdendő tendenciának tekintette. A szocialisták a társadalmi bajok okát a tőkés kizsákmányolás rendszerében látják. Sajátos módon Herman ugyan nem tette magáévá a szocializmus elméletét, de a tőkés kizsákmányolás tényét maga is több alkalommal felismerte és igazságtalanságát szóvá tette. Az anarchisták a társadalmi rendszer teljes lerombolásában látják a kiutat. Herman ezzel a törekvéssel nem értett egyet, de az anarchista merényleteket, mint a társadalmi osztályelnyomás elleni tiltakozás szimbólumait jogosnak ítélte. Az egyház Herman szerint a társadalmi bajokat az emberi gonoszsággal magyarázza, vagy meg sem kísérli az okok feltárását, a társadalmi kizsákmányolást társadalmi szükségszerűségnek ismeri el. Az egyház által kínált kiút, a mennyország, Herman szerint az emberiség számára elfogadhatatlan. A nyomorgó embertömegek nem hihetnek a menyországban, mint az emberi jólét egyetlen kilátásában a földön túli életben, midőn azt látják, hogy itt a földön is van jólét és egyesek számára megteremthető a gazdagság. Herman szerint Európa bajai fennmaradnak akkor is, ha a „zsidót kikergetik Európából”. Szerinte a gazdaságot károsító okokat kell megszüntetni: „minden munkaerő, amely egy államban van, arra fordítandó, hogy funkcionáljon, hogy értéket teremtsen, az ifjúságot ne kényszerítsék kaszárnyatétlenségre”. Az államigazgatást, egész az állampolgárt zaklató felügyeleti apparátusával együtt, szerinte, le kell építeni egy a közügyet a társadalom javára intéző szervezetté. Az államot át kell szerinte alakítani a becsület, a produktív munka, az emberszeretet szolgálatára a „börze és a szurony” hatalma helyett. Herman polgári demokratikus felfogása végső fokon a társadalmi fejlődés állandó és megrázkódtatásoktól mentes tartós eszközét látja az államban, amelynek megvalósulása alkalmas lenne a 19. század állandóan visszatérő osztályküzdelmei történelmi körforgását feloldani. Herman szerint a történelem hamis körforgásáért a társadalom súlyos árat fizet: a forradalom után a császárság hatalmának visszatérése, majd ennek reakciójaként a proletariátus rohama és az azt túlhajtó anarchia, amit ismét a királyság vált fel, és ebből a körforgásból, Herman szerint, az állam gyökeres átalakítása nélkül nincs kiút, csak a polgári demokrácia megteremtése, amelyet demokratikus szociálpolitikai rendszer támaszt alá.63 A 19. század végi magyar valóság törvényhozása azonban képtelen volt követni az európai fejlődést, még kevésbé Herman Ottó szárnyaló polgári demokratikus nézeteit. A házassági törvény a 19. század végi Magyarország viszonyait jellegzetesen tükröző politikai feszültség forrása volt. Irányi Dániel a kiegyezést követő évektől meg-megismételt javaslata a század végére a kormány számára is elkerülhetetlen lépéssé súlyosodott. 1883-ban Irányi Dánielt Herman az elvekhez ragaszkodás kilátásta- lanságának hatására bekövetkező engedékenysége miatt bírálta. A kötelező polgári házasság bevezetése helyett a kormány ún. vegyesházasságról szóló törvényjavaslatát 53 53 OKN 1884. III. 175. Részletesen lásd: Eötvös József: A XIX. század uralkodó eszméinek hatása az álladalomra. 244
