Tanulmányok Csongrád megye történetéből 8. (Szeged, 1984)

Tóth Ede: Szeged város népképviselete az országgyűlésben 1860–1918

1886-ban Herman ismét megvádolta a költségvetés általános vitáján a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumot, hogy képtelen a magyar „nemzeti genius” alapelveit, mint a magyar kultúrpolitika irányító elvét megfogalmazni. Erre utalt szerinte az is, hogy a miniszter a 3. egyetemet Pozsonynak ígérte, a Közoktatásügyi Bizottság tanácskozmányának meghallgatása nélkül. Herman szerint elengedhetetlen, hogy a harmadik egyetem magyar nyelvterületen nyerjen elhelyezést, vidéki városban. A német egyetemek közül a nemzeti génius igazi hordozói nem a Berlinben és Bécs- ben működők, hanem a kisebb vidéki városok egyetemei. A minisztérium Pozsonyt a Bécsbe igyekvő diákok megállítására tervezi. Figyelmen kívül hagyja, hogy Magyarországból Bécsben elsősorban orvostanhallgatók tanulnak, mert ott kisebbek a követelmények. Ugyanakkor ezt a bécsiek jól felhasználják saját előnyükre, mert a Bécsben végzett magyar orvosok betegeiket, ha érdekesebb eset merül fel, nem Pestre, hanem Bécsbe küldik a klinikákra. A minisztérium ezt a jelenséget a nosztriíikációs vizsga bevezetésével egyszerűbben ellensúlyozhatná.35

1894-ben Babó Emil, Szeged város képviselője sajnálattal állapította meg az országgyűlésen, hogy a 3. egyetem megszerzéséért még mindig három város kérvényezési versengésénél tart a törvényhozás: Pozsony, Szeged, Temesvár egyidejűleg jelentette be igényét.36

1907-ben Bánffy Dezső volt miniszterelnök, Szeged I. kerületének országgyűlési képviselője szinte ugyanezeket volt kénytelen a harmadik egyetem sorsáról megismételni. Bánffy 1893-ban, mint a képviselőház elnöke, bár Szegeden, Pozsonyban és Kassán saját bevallása szerint sohasem járt, Szeged mellett foglalt állást, elismerve, hogy a 4., 5., 6. egyetemre is szüksége van az országnak, a budapesti egyetem átfogó rendezésével együtt. Hivatkozott arra is, hogy 1893-ban a harmadik egyetem magyar környezetben létesítésének elvét a vallás- és közoktatásügyi miniszter, sőt a miniszter- elnök is elfogadni látszott. 1907-ben a helyzet csak annyiban változott, hogy újabb aspiránsok is jelentkeztek, Temesváron kívül Arad, Debrecen, Nagyvárad is bejelentette igényét a 3. egyetemre. Bánífy Dezső Kassáról származó, Párisban élő barátjától kapott levéllel is igyekezett a Szegedre, mint kizárólagosan lehetséges városra vonatkozó érveket erősíteni. Elyseé Reclus földrajztudósra hivatkozik: a magyarokat elsodorhatja a szociális mozgalom. „Ezért óhajtjuk, hogy a szocialista mozgalmunk élén is ott lengjen a magyar nemzeti lobogó. Mert jaj nekünk, ha annak hiányát észre nem vesszük és végünk lesz, ha a nemzeti zászló helyébe a vörös lobogó került”... „Hallom a vádat, hogy nemzetileg nem lehet a munkának szervezkednie csak inter- nacionalisan, hisz a tőke is nemzetközileg van szervezve. De hát azért, mert lehetetlen, nekünk erre meg kell keresnünk a módot, s nem kétkedem, hogy meg is találjuk a munkások és munkaadók nemzeti szervezkedésében.” A Párizsból érkezett levélben a Szegeden létesítendő egyetem ügye tehát különös módon azonosul a polgári osztályuralom nemzeti jellegű fenntartásának szolgálatával és a polgárság nemzetközi érdekeivel, a munkásság nemzetközi forradalmi törekvéseivel fenyegető történelmi folyamatok fókuszában. A polgári nemzeti érdekvédelem szolgálatában Bánffy barátja szerint, amellyel nyilván Bánífy is egyetértett, a legfőbb teendő, a kollektív nemzeti tőke gyarapítására alkalmas hely, amelynek békéjét a nemzetiségi szempontból nem exponált magyar környezet biztosíthatja. Szeged mellett szól az is, hogy az Alföld

OKN 1878. X. 352., Veszprém megye: 1878. XV. 301., Kecskemét város 1878. XIII. 201., Szatmár megye: OKN 1878. XII. 209., Arad vármegye: OKN 1878. XII. 235., Csanád—Szolnok—Doboka megye: 1878. XII. 365. Herman napirend előtti felszólalása 1884. március 31. 337. ülés: OKN 1881. XVII. 46.

35 OKN 1884. IX. 45.

36 OKN 1892. XVIII. 127.

237