Tanulmányok Csongrád megye történetéből 8. (Szeged, 1984)
Tóth Ede: Szeged város népképviselete az országgyűlésben 1860–1918
egyszer személyes adatgyűjtéssel volt kénytelen az egyetemi rendellenességeket bizonyítani. A kormány az egyetemről nem terjesztett az országgyűlés elé olyan pontos adatokat és elemzést, amely alapján az egyetem helyzete pontosan felmérhető lett volna. 1880-ban a minisztérium a második növénytani tanszék felállítását javasolta. Herman ezzel szemben a létező tanszék korszerű felszerelését ajánlotta és egy paleontológiái tanszék létesítését. Ebből sajátos világnézeti vita keletkezett. Zichy Ágost a kormány álláspontját védte, a rendszertannak tulajdonított nagyobb fontosságot, Herman viszont hangsúlyozta, hogy a modern tudomány számára nem a rendszertani sémák a fontosak, hanem a fejlődés tanulmányozása.22 1882-ben kifogásolta, hogy a kormány az egyetemi tanárok közül nem a legjobb szakemberek képviselővé választására törekszik, hogy szakismereteik segítségével a kormánypolitikát bírálatukkal segítsék, hanem a politikailag „megbízhatóakéra”. Pl. a műegyetemről jellemző módon Dobránszky Péter a képviselő, az alkotmánytan tanára, akit senki sem hallgat az egyetemen. Miért kénytelen őt az országgyűlés hallgatni? Herman szóvá tette a tudományegyetem korrupt tanpénzrendszerét, amely más tgyetemeken és főiskolákon ismeretlen. Követelte, hogy a tanpénzt az egyetem pénz- eárába kelljen befizetni, hogy azt az egyetem fejlesztésére fordítsák, többek között a hiányzó, vagy túllátogatott tanszékek esetén a párhuzamos tanszékek létesítésére, a magántanári állások rendezésére, a tudományos személyzet ellátásának rendezésére, így kifogásolta, hogy a bonctannak egyetlen tanára van, jóllehet az állatorvosi, az emberorvosi és a gyógyszerész szakok nagyszámú hallgatója számára kötelező tárgy. A tanpénzrendszer a tanárok jövedelmét aránytalanná teszi, egyesek évi 8—12 ezer Ft külön jövedelemre tesznek szert, 400—800 hallgatót befogadó auditóriumokban eredményesen oktatni nem lehet. A tanárok a hallgatók jelentős részét 8—10-szer is megbuktatják, hogy növeljék a vizsgadíjbevételeiket. A miniszter az egyetem tanári testületének megkérdezése nélkül nevez ki tanárokat. A paleontológus pl. nem tud magyarul. A tanárok ebben a létkörben tudományos kutatás helyett publicisztikával foglalkoznak. Ennek ékes bizonyítéka az egyetem kiadásában megjelent beszédgyűjtemény.23 Előfordult, hogy Trefort nem szakos tanárt nevezett ki a tanszék élére. Pl. Dr. Hampel kinevezést kapott az ókortörténeti tanszékre, holott nem ért az ókorhoz, mert a szakmája az archeológia. A hallgató tanulási költségei nézőpontjából az orvoshallgató esetét hozta példának. A tandíj 5 évig 362,25 Ft, a szigorlat és avatás költsége 250 Ft. Ebből a kari pénztárba kell befizetni 30 Ft-ot, a tanár zsebébe 220 Ft-ot. Vagyis 116 fős évfolyamot véve a tanár kap 25 520 Ft-ot, az egyetem 3480 Ft-ot. A műegyetemen ezzel szemben a tanpénz az egyetem pénztárába folyik be, és ezt célszerű beruházásokra fordítják. Ez ott a tanárok körében normális testületi szellemet alakított ki, szemben a budapesti tudományegyetem immorális légkörével.24 A felháborodás Herman ellen fokozódott. Ez Hermant arra kényszerítette, hogy részletes adatgyűjtésbe kezdjen. 1885-ben, három évvel később a Vallás- és Közoktatás- ügyi Minisztérium költségvetésének általános vitáján átfogóan elemezte a minisztérium és az egyetem működését. Kimutatta, hogy a minisztérium sok mindenben kezdeményező, de semmit sem valósít meg gyökeresen. A minisztérium nem elemzi a magyarországi viszonyokat, külföldi intézményeket telepít, azok valódi honosítása nélkül. Nincs figyelemmel a tényleges országos értelmiségi szükségletre, állami esz22 OKN 1878. XV. 211. 23 OKN 1881. II. 391. 24 OKN 1881. III. 36. 39. 233
