Tanulmányok Csongrád megye történetéből 8. (Szeged, 1984)

Tóth Ede: Szeged város népképviselete az országgyűlésben 1860–1918

kon, a választási ciklust hat évre korlátozó törvényjavaslatra a septemnatsura, a választók a szocialistákra szavaztak. Herman „béke és munka jegyében a militariz- mus ellen” szavazott, csak a magyar hadiárva-gondozást helyeselte.42

Az országgyűlés többször tárgyalta a birodalmi hadsereg Magyarország területén tanúsított ellenséges magatartásának szegedi eseteit is. 1892. május 28-án Babó Emil, Szeged képviselője interpellált a Szegeden állomásozó 83. Bécsbó'l Szegedre helyezett sorezred tisztiakrának magyarellenes magatartása miatt. Az 1. zászlóaljban szolgáló három magyar nemzetiségű közlegényt rendszeresen és tettlegesen fenyítették a feljebbvalók. Szabó Lajos közlegényt emiatt nem engedték panaszkihallgatásra, 1892. május 13-án agyonló'tte magát; Trudt Tamást úgy a falhoz vágták, hogy belehalt sérülésébe május 15-én.43

Leypold Lajos tűzérhadnagyot megfosztotta rangjától a 32. gyalogezred becsületbírósága, a Honvédelmi Minisztérium 1894. szeptember 9-i hozzájárulásával, mert Kossuth Lajos temetésén, egy tanú állítása szerint, részt vett. Babó Emil interpellációjára br. Bánjfy Dezső miniszterelnök 1895. március 29. választában tagadta ezt az összefüggést, állítása szerint Leypold állandósítását kérte, ennek érdekében április 3-án hadgyakorlatra behívót kapott, de csak április 20-án jelent meg gyászjelvénnyel, amelyet nem családi, hanem Kossuth halála miatt viselt. A becsületbíróság Bánffy szerint elfogadott intézmény (Ehrenrath). Elismeri, hogy a katonai büntető törvénykönyv rendezésére szükség van. Babó a választ nem fogadta el, mert Leypold 1894. április 3. előtt behívót nem kapott, a családi gyászt 8 tanúval igazolta, egy tanú ellenében, aki szerint április 4-én is gyászszalagot hordott. Nem fogadta el az interpellációra adott választ, mert a miniszterelnök beismerte, hogy a Kossuth Lajos halálával való együttérzés kimutatása összeegyeztethetetlen a tiszti becsülettel.44

A Kossuth Lajos-szobor megkoszorúzása hasonló incidensre vezetett a város polgársága és az itt állomásozó egységek között. A „visszatartott katonák”, akiket 1903- ban nem engedtek leszerelni, tiltakozásul koszorút helyeztek el Kossuth Lajos szobrára. A katonai hatóság a rendőrséget szólította fel annak eltávolítására. Miután a rendőrség a felszólítást visszautasította, a katonai hatóság a koszorút a szoborról eltávolította és a rendőrségnek átadta. A gyászünnepélyen résztvevő polgárság követelésére a rendőrkapitányság a koszorút visszahelyezte a szoborra. Ezt követően 1903. október 6-án délután egy zászlóalj vonult a szoborhoz, a rendőrség ügyeletes közegeit a szobortól erőszakkal eltávolították és a koszorút a 49. gyalogezred kaszárnyájába vitette Dominik százados, az egység parancsnoka. Nagy György képviselő szerint ezért az akcióért Csallány Géza ezredparancsnokot Ferenc József altábornagy- gyá léptette elő. A város ezt követően az országgyűléshez még 1903-ban kérvényt intézett. Jellemző módon az országgyűlés a kérvény tárgyalását négy évvel később, 1907. július 10-én tűzte napirendre. Csallány időközben meghalt, nem volt felelősségre vonható. Az országgyűlés a kérvényügyi bizottság és Günther Antal igazságügyminiszter napirendről levételi javaslatával szemben Nagy György indítványát fogadta el és a honvédelmi minisztert jelentésre szólította fel.45

A dualizmus korában az ehhez hasonló inzultusok a napi hírek gyakori szenzációi voltak, anélkül, hogy végül is az uralkodó, a közös minisztérium és az országos kormányzat között ellentmondásos és rendezetlen viszonyukban bármi is változott volna. Ferenc József makacsul ragaszkodott a hadsereghez, mint uralkodói létének biztosítékához, amelyet népei feletti gondoskodásból legfőbb „hadúrként” kormány42 OKN 1884. XVI. 242. 244.

43 OKN 1892. III. 401.

44 OKN 1892. XXIV. 162.

45 OKN 1896. XII. 110.

186