Bodnár Béla: Hódmezővásárhelynek és környékének földrajzi nevei - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 7. (Szeged, 1983)

V. Utószó

Nagyapám: Halmi János (1848—1933) evang. lelkész, ref. gimnáziumi tanár és testvére, Halmi József (1853—1942) szőlőbirtokos, akik mint kisgyermekek még jártak le a Hód-tóra fürödni, látták a kikötőkben néha még a nagy tiszai „életes” hajókat is és a gyakran érkező tutajokat. Szülőházuk az akkori Topa soron (későbbi neve Újvilág utca) volt, s még emlékeztek az előttük levő Topa-ér meredek, szakadékos, fűzfavessző-fonásos partjára, akkor már mind gyakrabban kiszáradó mély medrére, és látták, megfigyelték a nagy átalakulást — igen sok és értékes adatot kaptam tőlük is. A Hód-tóról, a belterületről, a külterület sok részéről, a múlt századvégi nagy változásokról, a régi temetőkről, árvizekről, tűzvészekről, kolerajárványokról a szüleitől, nagyszüleitől hallott régi eseményekről sok értékes és pontos adatot szolgáltatott Jó Ferenc (1842—1939) Cigöllér sori, ma Bocskai utcai, akkor már idős lakos, a tabáni részről és a határ nyugati és északi részéről pedig Tűhegyi Sándor (1847—1939) és a szerencsétlen sorsú Nagy Sándor (1861—1919) tabáni lakos, illetve földbirtokos. A tarjáni, paperei, paléi területekről id. Dezső József öreg kovácsmester, Rákos János (1862—1919) idős ref. tanító és Kamocsay Gábor ig. tanító, gazd. tanácsos mint élő lexikon; Lógerről, Susánról Halmi József és Herczegh István, a határ déli részéről, a kopáncsi, gorzsai területekről, Kishomokról, Nagy-sziget környékéről Pócsy Jenő (1887—1952), Halmi József, Bagi Béla föld- és szőlőbirtokosok, a sarkaly-szent- királyi, szikáncsi, téglási és rárósi részekről id. Lázár Lajos gazdasági főtanácsos adtak felvilágosítást, és a helyszínen sok értékes adatot. A Tiszáról, a Tisza menti, hajdan mocsaras területekről, erekről, halmokról a ritka kitűnő memóriájú, értelmes és készséges Pányi György öreg halász és révész, akinek apja, nagyapja mind tiszai halászok voltak, és a kendertói, pamukérháti, körtvélyesi területekről a tragikus sorsú Nagy Kardos Imre (1870—1949) és Maczelka Gábor földbirtokosok adtak készségesen értékes adatokat. Pányi bácsival éveken át naphosszat jártuk csónakkal, szekérrel és gyalogosan Korhánytól Atkáig a Tisza-szélt, s a helyszínen mutatta meg a régi, akkor már alig kivehető ér-, fok-, és tómeder-maradványokat. Sokat beszélt a tiszai átvágásokról, a rosszul sikerült atkai rakpartról, a volt tiszai erdőkről, a töltésekről, a régi árvédelemről, a környékbeli csárdákról stb. Az apja, nagyapja, de még ő is kubikoltak a tiszai szabályozási munkáknál.

És most 3—4 évtized távlatából egymás után jutnak eszembe körben a határ minden részéről a feljegyzéseimben megörökített, napbarnította, okos arcú, nyíltszemű és -szívű, dolgos vásárhelyi emberek, akik nemcsak szívesen szolgáltak felvilágosítással, hanem a legnagyobb dologidőben is — letéve a szerszámot, megszakítva munkájukat — készségesen vezetgettek, mutogatták a régi emlékeket, halmokat, medreket, amelyeket a sok évtizedes földművelés következtében a helyszínen segítségük nélkül talán már észre sem vettem volna. Egyik sem felejtette el, mikor sokszor 15—20 km-re a várostól a határt barangoltam térképekkel, jegyzetekkel a kezemben, hogy kedves szóval („gyűjjön be, ne kerülje el szerény tanyánkat”) beinvitáljon, és igazi vásárhelyi vendégszeretettel kínáltak meg étellel-itallal, fölelevenítve a régi emlékeket és az elpusztult községekről szájról szájra fennmaradt hagyományokat.

Külön kell megemlékeznem Benes Gyula (1875—1952) ármentesítő társulati igazgató-főmérnökről, aki a társulat irat- és levéltárát, valamint értékes tervrajzi és térképgyűjteményét készségesen rendelkezésemre bocsátotta, s autójával bejártuk —sokszor napokon át — a Tisza-Maros szög hajdani vízjárta, de már lecsapolt, ármentesített területét, és szakszerű felvilágosításaival a helyszínen is sok adatot szolgáltatott. Szólnom kell továbbá Wassel Károlyról és Rákosy Györgyről, az akkori Légügyi Hivatal főnökeiről, akik éveken át a szegedi repülőtéren külön repülőgépet bocsáj246