Bodnár Béla: Hódmezővásárhelynek és környékének földrajzi nevei - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 7. (Szeged, 1983)
V. Utószó
tottak rendelkezésemre kutatási és fényképezési célokra, melyekkel akkor úttörő munkát végezhettem. A még ma is élő segítőtársaim közül szeretettel köszönöm a sok és értékes adatszolgáltatást először is Varga Imre Kincses temetői gondnoknak, aki azelőtt a város parádés kocsisa volt, majd a városi mezőgazdaságok felügyelője, s aki legjobban ismerte már hivatalból is az egész határt, jól ismerte az iskolákat, dűlőket, utakat, halmokat, ereket és volt tavak medreit, történetét. Még nem régen is fejből közölte a régi városi gazdaságok adatait (terület, művelési ágazat, épületek, állatállomány számát stb.). Ugyancsak köszönöm a szintén kiváló memóriájú, de sokkal idősebb susáni Herczegh Istvánnak, Vásárhely hajdani földesurának, a szekcsői Herczegh család leszármazottjának, aki 1877-ben született, az utókornak megmentett sok-sok, feltétlenül megbízható adatát. Még 1968 őszén is a hajdani Kistó-ér partjának susáni — mai Búvár utcai — részén az 1910-es években az odanyúló portákon, kertekben- még látható, kőbe ágyazott hajókikötő vaskarikákra (pl. az Ániszfeld-féle telken), a Búvár utca kialakulására, előtte az ottani halászék tre, a lógeri rész kialakulására, a Serházra és Sóházra szüleitől és nagyszüleitől is hallott adatokat szolgáltatott. * Tudom, hogy gyűjtésem hiányos. Hiányos, mert még sok helynévi adat került elő azóta is följegyzéseimből, és még sokat nem tudtam feldolgozni, részben azért, mert a városi irattárban akkoriban nehéz volt hozzájutni a régi iratokhoz, részben más irányú elfoglaltságom miatt nem tudtam már Vásárhelyen további kutatómunkát végezni. A vásárhelyi, az utóbbi években kiválóan, szakszerűen átrendezett levéltárban, ahol külön kutatószoba áll rendelkezésre, ma már kevés munkával bizonyára még sok érdekes és értékes helynevet lehetne kikeresni. Meg kell jegyeznem, hogy ezt a munkámat, amint azt már említettem előzőleg, kizárólag mint földrajzi tanulmányt készítettem el, de az 1930-as években félretettem, és az azóta megjelent új irányú földrajzinév-kutatások eredményeit nem is vettem figyelembe, az eredeti régi kéziratomat nem módosítottam, ezért dolgozatom az utólag felvett és kevés nyelvészeti adatközlés ellenére is főleg földrajzi vonatkozású maradt. A helyszíni adatgyűjtéseim alkalmával, amit csak láttam, hallottam, feljegyeztem azzal az elgondolással, ha én nem, esetleg más felhasználhatja. így azután nyelvészeti szempontból is igen sok érdekes adatot gyűjtöttem össze és mentettem meg, mert ma a tanyavilág felszámolásával, a nagyüzemi gazdálkodás bevezetésével, a tanyai lakosság szétszóródásával, keveredésével, idegen dolgozók betelepítésével, a régi tipikus nyelvjárásszigetek is lassan összekeverednek és eltűnnek. Vásárhely határa, így a kutatási területem is, óriási volt annak idején. A Tiszától Orosházán túlnyúlva kb. 45 km, Mártély—Derekegyháza vonalától a Maros felé 25—30 km. Ez a nagy kiterjedésű terület ezután mind morfológiailag, mind talaj, benépesülés és település szempontjából is különböző, egymástól eltérő tájegységre oszlik. Hajdan az őslakosság színmagyar, református volt. A törökdúlás megtizedelte a lakosságot, a határ elnéptelenedett, hiszen csaknem 50 kisközséget, települést pusztítottak el, és hogy a földesurak a munkaerőt biztosítsák, idegenből hívtak ide jobbágyokat. Főleg a XVII—XVIII. századtól a gróf Károlyiak részben Békésből, részben a Felvidékről evangélikus tótokat, de még inkább Dunántúlról és az ország különböző részeiről sváb és főleg katolikus jobbágyokat telepítettek le. (Ez utóbbinak főleg valláspolitikai okai is voltak). Ezek a betelepítettek rövid idő alatt magyarokká váltak, hiszen legtöbbje tudott magyarul, de a jellegzetes tájszólást az utódaik is mindmáig megtartották, mert a beköltözött idegenek meglehetősen elkülönülve, összetartva, 247
