Bodnár Béla: Hódmezővásárhelynek és környékének földrajzi nevei - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 7. (Szeged, 1983)
II. A földrajzi nevek részletesebb ismertetése
1576. * Sárnyak. Zsigmond király 1408-i adománylevele Solti Dávid birtokai között említi Sár-tó, Sulymos-tó és Kövesd halastavak között [38/11. 135, 136]. 1577. Sáros-Bogárzó. Kútastól K-re a Kis- és Nagy-Bogárzó mellett terült el. A „Kereskedelmi M. Kir. Minisztérium 1899. évi Mezőhegyes” 1 :75 000 piros nyomású térképén is szerepel. A pusztai lakosok szerint ez a terület volt a legszikesebb, legmélyebb és így legtovább vizes (Gregus Máté, Dr. Ivánka Zoltán orvos). 1578. Sárpa. Csárpa-dülőt nevezték régebben így is. A 25 000-es katonai térkép 6465/1. lapján, továbbá az előbbi pontban említett piros nyomású „Mezőhegyes” 75 000-es térképen is így van feltüntetve, de ottani idős gazdák emlékeznek rá, hogy gyermekkorukban az 1860-as években sokszor hallották ezt az elnevezést. 1579. * Sár-tó. A Barci-réttő\ DK felé, a Régi-Szegedi út két oldalán elterülő vizes, mocsaras területet nevezték így. Első említés II. Endre 1217. évi adománylevelében van „Sarostou” néven, mint halastó. Ezután sok oklevélben szerepel. A XVII. században épült Hámszárító-töltés a medrét kettévágta. Vízmennyisége s ennek megfelelően a nagysága is részben a Tiszától, részben a belvizektől függött. Kb. 2—2,5 km hosszú és 1—2 km széles volt. Ny felől a Sas-ér kötötte össze a Tiszá- val, s közben felvette a Laponyag vizét is. ÉK felé a Térével volt összeköttetése, de csak nagy víz idején, mikor már a Szakállszárító is víz alá került (Pányi György). A Barci-rétte1 a Büt-ere kötötte össze. Ma már medre víztelenítve van [6/27], 1580. Sártó. Vasúti megállóhely a szegedi vonal mentén a vasúti híd előtt, a Nagyállomástól 10 km-re. 1581. Sártói-főcsatorna. A lúdvári torkolattól az Ökröstói-főcsatornáig tart. Nedves, belvizes időszakban a sártói és kopáncsi területek káros vizeit viszi a Tiszába a Lúdvári-szivattyútelepen át. Kis víz idején, száraz időben pedig a szivattyútelep segítségével az öntözővizet szállítja a Sártó—kopáncsi földekre [12]. 1582. Sártói-tőtés. A Hámszárítói-töltés folytatása a Tisza balpartján lefelé. A XVIII. században kezdték építeni, s az áradások után rendszeresen erősítették és emelték. A Tisza szabályozása alkalmával mind a két töltést legnagyobb részében felhasználták az új töltésbe (Benes Gyula és Vekerdy Sándor ig. főmérnök). 1583. * Sás-ere. Pernye-hát és a Kárászos-rét között a Kövesd-értől DK-re, azzal kb. párhuzamosan haladt a Csalányos-ér felé. Az ármentesítő társulat tél képén a medre jól ki van rajzolva, de a szabadban helyenkint alig vehető már ki. Mai fenékmagassága 77,5 m körül van [6/41]. 1584. Sás-ér-hát. A Sás-erének a Kövesd-ér felőli partján felhalmozott hidro- eolikus képződmény. Ma már jelentéktelen emelkedés, de a Tisza szabályozása előtt még tekintélyes hátság volt, melyet csak nagyobb árvizek borítottak el. (Benes Gyula helyszíni közlése) [7], 1585. Sásos-Bogárzó. A Csárpateleki-dűlő alsó végénél a Pusztaszéli út mentén terül el. Hajdan nagy kiterjedésű mocsár volt, melynek szikes medrében, ha az kiszáradt, sziksó virágzott ki, partján pedig főleg sásos vegetáció volt kevés náddal. Most már ármentesítve, víztelenítve van, de szikes talaja gyengén termő terület. Legmélyebb pontja a Sáros-Bogárzó. 1586. * Sásos-ér (I.). A Margitát kötötte össze a Bese-érrel a Nagy-sziget közepe táján. Sekély medrű, jelentéktelen ér volt [6/41], 1587. * Sásos-ér (II.). Kopáncsi-felső-teleken a II. és III. dűlő közepe táján látható még ma is a medre. Szintén jelentéktelen ér volt, mely a Kishomok környéki vizeket szedte össze, s vitte a Gyúlóba. (Pócsy Jenő). 1588. * Sásos-mocsár. A Sásos-ér (11.) régen elmocsarasodott, elsekélyesedett részét nevezték így, mikor még az érben „élő” víz volt. Ezt a mélyebb és kiszélesedett 162
