Tanulmányok Csongrád megye történetéből 6. (Szeged, 1982)

Eperjessy Géza: A kézművesipar Szegeden az 1848 előtti évtizedekben

telesen engedélyezte a legények nélküli, saját kézre történő iparűzést,61 ill. remeklés nélküli fölvételt a céhbe.61/a

A szegedi magisztrátusnak a céh kötöttségek lazítására irányuló döntéseit bátran kivételesnek nevezhetjük, ha azokat szabad királyi városaink túlnyomó részének a céhekkel kapcsolatos álláspontjával vetjük össze. Egy mészáros legénynek a vándorlás alól való fölmentését pl. 1822-ben a mesterek számának a publikum érdekében történő gyarapítása céljából támogatta a város, s azért, hogy a lakosság a céh által okozott „gyötrelmektől” megszabaduljon.62 A lakatoscéh a legfelsőbb helyen panaszolta be a várost, hogy megsértette kiváltságait, mivel „az újraépült Rókusi templomhoz kívántatott foglaló vasak megszerzése végett tartott árverésre ... vasárusok is bocsájtattak.62/a A városi tanács határozottan visszautasította a sütő céh kérelmét is, amelyben egy legénynek újabb remek készítésére való utasítását indítványozta. A város szerint a céh magát „minden figyelemre ... érdemtelenné” tette; érdemlegesen el sem bírálhatják a pékek a remeket, mert „a közönséget szakadatlanul rossz süteményekkel” látják el, s így „mesterségbeli jussaikkal” élnek vissza. A Helytartó- tanács csak azért nem változtatta meg a városnak ezt a döntését, mert nem akarta annak tekintélyét lerombolni, de szigorúan figyelmeztette a céhszabályok megtartására.63 A város előbbi határozata nem volt egyedülálló. 1842-ban pl. engedélyezték, hogy nem céhbeli mesterek is bérelhessenek mészárszéket. A város azzal érvelt, hogy a húsmérési jog a városé, s ezzel nem lehet ellentétben az általuk is „tiszteletben tartott” céhszabadalom. A tanács a közönség érdekében szükségesnek tartja, hogy a sertéshúshoz hasonlóan a borjú- és juhhús mérése is mindenkinek meg legyen engedve, s az „egyedáruság” gyengítése céljából a mészárszékek bérletének árverésein céhen kívüliek is részt vehessenek. Annál is inkább, mert a mészáros céh majdnem ingyen használja nemcsak a városi mészárszékeket, hanem az ezer holdas kaszálót is.64 1846-ban a városi tanács engedélyt adott arra, hogy egy kovács mester egy nem remekelt iparosnak adja haszonbérbe műhelyét. Ez az ügy is eljutott a „legfelsőbb helyre” s annak döntése után a Helytartótanács a városnak a „legfelsőbb rendszabályokkal összeütköző”65 határozatát „megsemmisítette.”

51 Névszerint Paprika Ferenc, 29 éves szegedi kovácslegény és „polgárfi”, aki, hogy elnyerje a polgárjogot, lemondott a mesterségről, és mint „gazda” kívánta magát fönntartani. Később meggondolta magát, és kijelentette, hogy mégis céhbe akar lépni, a baromorvosi vizsga alól pedig fölmentését kérte. A város nem támogatta kérelmét, a Ht. csak azzal a föltétellel hagyta jóvá, ha nem ártja bele magát a baromorvoslásba. Uo. 1839/47/18.

6i/a p| pischer pá| kőművest és eibocsájtott katonát. Uo. 1846/47/43.

62 A kérelmezőt, akinek apja szegedi polgár és takácsmester volt, s maga főként Kikindán tanult, a Helytartótanács először visszautasította. Mire az föllebbezett, s az ügy a Kancelláriát (!) is megjárta. A Kancellária jóváhagyásával a Helytartótanács végülis fölmentette. A városhoz küldött 1822. október 22-i leiratban olvashatjuk a következőket „...multiplicationem lanionum... hac civitate tanto magis necessariam esse ... quo publicum a divexationibus lanionum ... vigentibus tandem aliquando liberari possit” (a mészárosok számának növelése annál inkább szükséges, hogy a lakosság a mészárosok gyötörtetéseitől végre valahára megszabaduljon). OL Ht. Dep. Civ. 1822/46/8, 36, 49.

62/a a város azzal érvelt, hogy a „vasszer (!) (vasáru) mint kereskedelmi müh (!) akárki, ... így a szintén kiváltságos vasárusok által is eladható”. Ezzel egyetértve, a Ht. is elutasította a céhet. Uo. 1833/47/4.

63 OL uo. 1836/47/48. A Ht. leiratában a következőképpen fogalmazva: a „... törvényhatósági tekintet (!) fenntartása végett... (a város) határozata ugyan fennhagyatik, (de a) jövendőre nézve ... meghagyatik, hogy a közönséges céhbeli szabályok, nevezetesen a 24. cikkely rendeléseihez magát pontosan alkalmaztatni kötelességének esmérje”.

64 OL Ht. Dep. Civ. 1843/47/17.

65 Amint a Ht. leiratában olvassuk, a céhszabályok tiltják a mesterség űzési jogának haszonbérbe adását „kiváltképpen olyan egyéneknek, kik (a) megkívántató kellékekkel nem bírnak”. OL HT. Dep. Civ. 1846/47/58 és 1847/47/4.

179