Tanulmányok Csongrád megye történetéből 6. (Szeged, 1982)
Eperjessy Géza: A kézművesipar Szegeden az 1848 előtti évtizedekben
náltat, az eök (!) céhbeli privilégiumok tilalma ellen, nékik sérelmükre s élelmük szorítására”. Az özvegy hiába panaszkodik, hogy a mesterséget még férje életében kitanulta, némely asztalos mesterek följelentették, „s nem nézvén ... szomorú sorsomat ... élelmem és ruházatom megszerzése módjától is megfosztottak”.56 A város és a Helytartótanács döntéseit távolról sem valamiféle „liberális” ipar- politika befolyásolta a céhesek és a kontárok vitájában, hanem az érvényben levő céhszabályok. így volt ez a szegedi lakatos, sarkantyúsés puskásmesterek folyamodását illetően is. A céhbeliek az „idevaló cigányokat” kívánták „mesterségbeli műveiknek a heti vásárokban leendő árulásától” eltiltani. A céhesek öntudatát jól illusztrálják a városi tanácshoz intézett alábbi soraik: A cigányok „nemcsak hogy pléheket, lakatokat, pántokat és sarkantyúkat készítenek, sőt... a közönséges piarcon heti vásárokon vélünk egy sorban állni (kiemelés tőlem), s mesterségünkben (!) avatkozni merészelnek, ... azt ilyen nemű emberek nem kívánhatják, hogy mivélünk, akik oskolákat járni, többesztendőkig inaskodni, vándorlani kénszerítetttünk, ők vélünk egy cathegoriába vétetettvén” (kiemelés tőlem!), szabadon űzhessék mesterségüket. Mivel a cigányok — folytatják a céhesek — „a mienknél sokkal alább valót olcsóbban adogatják, a népet tőlünk elidegenítik, s ... bennünket adózó, porciózó, hív polgárokat tetemesen károsítanak”. A város a Helytartótanácshoz intézett föl- terjesztésében a céhesek panaszának elutasítását javasolja azzal az érvényes céhszabályzatnak megfelelő indoklással, hogy a cigányok „régtől fogva”57 s még a privilégium elnyerése előtt gyakorolták tevékenységüket. A felsőbbség elfogadta a város érvelését. A céhes mesterek a paraszt faragók és a cigány kovácsokon kívül sokat hadakoztak a kenyérsütő asszonyok, továbbá a szalonnaárulók58 ellen is. Az 1830—40-es években — más városokhoz hasonlóan — Szegeden is több olyan kérelemre bukkanunk, amelyekben a céhen kívüli, vagy a remeklést valamilyen oknál fogva el nem végző iparűzők azért folyamodtak, hogy mesterségüket „saját kezükre” űzhessék.59 Nemkevésbé jelentős tény, hogy Szegeden is60 találkozunk több olyan iparossal, köztük kiváltképp kiszolgált katonákkal, akiknek a Helytartótanács kivé56 Uo. 1819/46/27. — A város a Helytartótanácsot úgy tájékoztatja, hogy az özvegy nem csupán koporsókat (tumbas) készít, hanem a faragók által csináltat is („per Hungaricos Asciarios vulgo Faragó compellatos fieri curet”). A Ht. eltiltja mind az asztalosok, mind az ácsok hatáskörébe tartozó munkák végzésétől, ilyet sem legények, sem kontárok segítségével nem készíttethet. 57 Uo. 1820/46/5. „...ab antiquissimis temporibus”. — OL Ht. Dep. Civ. 1820/46/13. — Egy közel évszázados (1723. III. 1-én kelt) városi végzés a következőképpen szabta meg a cigányok által végezhető munkák körét: „Szántóvasakat élesítsenek, vasvella ágat forrasszanak, és egészlen (!) vasvellát csináljanak.” Régi vasat „fölfűthessenek, de újat ne csináljanak. Nádvágó kaszát csináljanak, sarlókat fogazzanak..., alsóvároson két kovács és három cigánylégyen... Fölsővároson is két kovács és három cigány, az palánkon ... egy cigány maradjon”. — A cigányok beadványukban — többek közt — arra hivatkoznak, hogy mindig lelkiismeretesen lerótták a városnak a j,porciókat és subsidiumokat, ámbátor keservesen és nagy fáradozásokkal..., mi közöttünk talán egy sincs, aki katonát nem adott volna... Ld. még a kovácsoknak a cigányok eltiltására irányuló kérelmét. OL Ht. Dep. Civ. 1819/46/21. 58 Uo. 1836 47/49. 69 Pl. Bekker Bertalan obsitos katona kérését a városi tanács is támogatta. Uo. 1845/47/48, 1846/47/17. Csömör Pál kovácslegényt a kötelező baromorvosi tanfolyam alól fölmentették, de a remeklés alól nem. Amikor mint „nem céhbeli mester” kezdte iparát űzni, ettől a város eltiltotta, s a legény a Helytartótanácshoz folyamodott. A Ht. úgy intézkedett, könnyebb, olcsóbb remeket kell részére adni. Ha a céh ezt nem tenné meg 15 napon belül, a város tartozik azt kieszközölni. Uo. 1845/47/47. Vismayer János bognárnál és ,,fegyveres polgárnál” viszont nem találtak ilyen indokot. Mint kontárt eltiltotta a város, készítményeit elkobozták, és ismételt kérését, hogy saját kezére folytathassa a bognár, faragó, asztalos, képfaragó és esztergályos munkák készítését mind a város, mind a Helytartótanács elutasította. Uo. 1845/45/51. 60 Ld. pl. Pécsett; Eperjessy, 1979. 273. 1. 178
