Tanulmányok Csongrád megye történetéből 6. (Szeged, 1982)

Eperjessy Géza: A kézművesipar Szegeden az 1848 előtti évtizedekben

a mesterek tekintélyes száma, hanem az áruikkal folytatott kereskedés érdekei is indokolhatták a céhalakítást; 26. a molnárok, akiknél28 szintén hasonló megfontolások játszottak közre.29 E mesterek azonban valamilyen oknál fogva, vagy a kiváltság- levél megszerzésének óriási költségei miatt30, vagy azért, mert egy-két évvel a forradalom előtt benyújtott kérelmük elbírálására és a céhlevél kiváltására már nem volt lehetőség, nem jutottak hozzá a privilégiumhoz. De minden bizonnyal céhszerű szervezetben éltek, annak ellenére, hogy nem volt „törvényes” kiváltságlevelük. Esetleg a korábbi szabadalmukat használták, s nemcsak ők tartották céheseknek magama- gukat, hanem a városi hatóság is ilyennek tekintette őket. Efféle „illegális” céhet sok más városban találunk.31 Céhes szervezetben működtek pl. a szegedi üvegesek-;32 továbbá a magyar szabók, akik 1818-ban váltak el a németektől és külön zászlót is használtak33; a seborvosok (ill. borbélyok), akiknek volt egy 1743-ból származó céhlevelük, egy 1834—1872 közötti protokollumuk, meg egy 1780—1867 közti szerződ- tetési könyvük;34 az órások, akik korábban a lakatosokkal, puskaművesekkel és sar- kantyúsokkal tartoztak egy céhbe, az 1817-ben megújított privilégiumban ugyan nem szerepeltek, de volt egy 1835. évi céhládájuk;35 vagy a kádárok, akik az 1850-es években váltak külön az aradiaktól.36 A halászok („fisérek”) is céhalapítási terveket forgathattak fejükben, amikor lemásoltatták a pesti halász céh szabadalmát.37

A 22 „törvényes” céhbeli mesterséghez így tehát 9—10 olyan járul, amelynek képviselői vagy céhet akartak alakítani, vagy megújított privilégium nélkül céhszerű életet éltek. Eszerint az 1848 előtti évtizedekben a Szegeden működő mesterségek köze1 fele tekinthető' céhes, ill. céhszerű iparágnak.

A szegedi céhek hatóköre a közvetlen környéken kívül főként a Bácskára és a Bánátra terjedt ki. „Vidéki mestereik” (Landmeister-ek), filiálisaik is főként erről a területről kerültek ki, amint arra az irodalomból és a helyi levéltár adataiból következtethetünk.38

A fenti tények igazolni látszanak azt a föltételezést, hogy az alföldi mezővárosokhoz és falvakhoz, továbbá a délvidéki szabad királyi városokhoz hasonlóan39 Szegeden sem következett el még a céhek bomlása az 1848 előtti évtizedekben. Hogy számos korábbi céhet újjáalakítottak, továbbá, hogy néhány iparágban ekkor került

28 OL Ht. Dep. Civ., 1846/5/35 és 1847/5/116. Reizner utal is arra, hogy 1851-től céhkeretben működtek — privilégium nélkül (i. m. 111. k. 467. 1.)

28 OL Ht. Dep. Civ. 1847/5/91.

30 Egy-egy privilégium megszerzése kb. 4—700 forintba került. Eperjessy, 1967. 28—29. 1. Reizner utal pl. arra, hogy a szegedi kalaposok kb. 640 Ft-ot fizettek a szabadalomért. Túlzott viszont az az adat, hogy a gombkötőknek 5000 Ft-ba került volna a privilégium; i. m. III. k. 456. 1.

31 Vö. Eperjessy, 1967. 42. s. köv. lapok.

32 OL Ht. Dep. Civ. 1839/47/13.

33 Hilf i. m. 89. 1.

34 Kataszter II. 302. 1., OL Ht. Dep. Civ. 1847/47/78. A városi tanács a Helytartótanácshoz

intézett fölterjesztésében, mint „sebész céhet”, ill. „sebész egyletet” nevezi testületüket. A Helytartótanács pedig leiratában úgy nyilatkozik, hogy a szegedi „sebész egylet” újabb szabadalom levéllel nem bír ugyan, az elavult kiváltságlevél visszavétele mellett” az 1813. évi 7262 sz. rendelet értelmében új kiváltságlevélért kell folyamodnia.

36 Kataszter II. 305. 1.

36 Hilf i. m. 67. 1.

37 CsmL Céhiratok 1814—1847. — A szegedi halászok 35 pengő forintot fizettek az írnoknak fáradsága fejében az 1839. március 9-én kelt nyugta tanúsága szerint.

38 Vö.: Reizner III. k. 453., 458. stb. 1. A takács céh jegyzőkönyvének 1826. évi bejegyzése szerint pl. 104 mester és 9 özvegy volt a céhben, kalső mesterekként pedig 8 kisteleki, 11 horgosi és 12 bánáti. CsmL Céhiratok 1814—47.

38 Eperjessy, 1967. 53. 1.

173