Tanulmányok Csongrád megye történetéből 6. (Szeged, 1982)

Imre Mihály: Iskolakultúra Hódmezővásárhelyen a XVIII. század közepétől 1848-ig

ez az anyakönyvek hiányossága miatt — távolról sem jelenti a ténylegesen itt tanulók létszámát, azt óvatos becsléssel is legalább négyszázra tehetjük. Mintegy kétszázan indulnak debreceni tanulmányokra, a subscribálók másik fele iskolai tanulmányai után bizonyára gazdálkodó, vagy iparűző életet él, s a már említett mezővárosi paraszt-polgárságai acsonyabb iskolázottságú, de népesebb részét képezte. Akad közöttük gazdálkodó, szabó, varga, molnár, vasműves, néhányan az itteni, vagy közeli elemi iskolák collaboratorává lesznek.89

IV

Az anyanyelvű és világi kultúra eszményeinek előretörése a türelmi rendelettől 1848-ig

I. Az iskoláztatás változó társadalmi-politikai körülményei

II. József türelmi rendelete döntően fölszámolta a protestáns felekezeteket addig sújtó törvényeket, számukra alkotmányos jogvédelmet teremtett. Korszakunk egészére azonban jellemző a műveltség világi és anyanyelvi, nemzeti tényezőinek erősödése, s ezzel párhuzamosan az egyházak fokozatosan veszítenek korábbi kezdeményező szerepükből. A türelmi rendelet ugyan biztosítja a vallásszabadságot, azonban ez nem képes ellensúlyozni a kései feudális társadalom ellentmondásait, s e társadalmi ellentmondásokkal kényszerül megküzdeni városunk legjelentősebb felekezete, a református egyház is. Gazdasági-anyagi bázisát a feudális eredetű járadékok, szolgáltatások biztosították eddig, azonban ezek mennyisége és folyamatossága egyre bizonytalanabbá válik; s hasonlóan az úrbéri terhekhez, megszüntetésük, illetve mérsékelésük része a reformkor társadalmi küzdelmeinek. Ezért csökken gazdasági-anyagi teherbíró képessége, s ezzel már csak igen nehezen, vagy alig képes a megnövekvő iskola- politikai feladatok ellátására, még akkor is, ha a református tanügy és kultúra legjobb munkásai elfogadják és támogatják is a reformkor célkitűzéseit. Az így keletkezett ellentmondást nem tudják föloldani sem helyi, sem országos segítséggel, ehhez hiányzanak még az állam szabályozó eszközei, még inkább alkalmatlan erre a városi tanács.

A református egyház társadalmi súlyából is veszít azzal, hogy már nincs szükség a mezővárosi önkormányzatnak korábban fontos részét képező vallásszabadság védelmére, amely küzdelemben fontos partnere volt a tanács is. E korábbi szövetségtől megszabadulva a tanács egyre magabiztosabban fordul korábbi szövetségese ellen, ha érdeke úgy kívánja, az iskolatartói terhek vállalásában pedig egyre kevésbé hajlandó osztozni. A tanácstól való függőség lazítására, majd megszüntetésére új egyházkormányzati szervet hoznak létre, a presbitériumot, amely a tanács irányítása alá került konzisztóriumot váltja föl. Létszámát jelentősen kibővítik, 45-re, majd 50-re emelik, minden tizedből választanak tagokat a módosabb, de szerényebb vagyonnal rendelkezők közül is. E bővítéssel kívánta az egyház vagyoni helyzetét konszolidálni, minél szélesebbre tágítani a rendszeres párbérfizetők körét. Ez azonban nem hozta meg a remélt megoldást, már a XIX. század második évtizedétől rendszeres panasszá válik a párbérfizetés elhanyagolása, majd megtagadása. Ezek behajtásához a tanács, s más világi szerv sem nyújt segítséget; mérsékelésük, illetve megszüntetésük éppúgy a parasztság érdeke, mint az úrbéri terhek ellen vívott küzdelem. E válság azt bizonyítja egyrészt, hogy a még oly nemes hagyományokkal rendelkező, s körülményeihez képest modern iskolai oktatást megvalósító, de a hagyományos feudális járadékokra és szolgáltatásokra támaszkodó református egyház egyre feloldhatat89 Liber... Thury: i. m. és Canonica Visitatio I. TRE Lt.

146