Tanulmányok Csongrád megye történetéből 6. (Szeged, 1982)

Rákos István: Gazdasági és társadalmi viszonyok Szegeden a testamentumok tükrében (1720–1848)

volt azonban az 1 holdnál kisebb parcella. A legnagyobb szőlőbirtokosok közé tartozott Börtsök Ferenc cívis, aki végrendeletében 1400 út (28 kapa, illetve 4,6 hold) homoki szőlőt osztott szét három gyermeke között. Kereskedők, iparosok is telepítettek homoki szőlőt. Kristoforovits Lázárnak kereskedőként 500 út termő szőleje volt, de mellette említést tett egy „homoki szőllőnek alkalmas és mint egy 300 útra való s ott még iiressen fekvő” földről is.115

A szőlőtermesztés kiszélesedéséről, méretéről tájékoztat az 1828-as összeírás. Szeged szőlőbirtoka 1785-ben 12 683 kapásnak, illetve 2306 holdnak (1 hold = 1100 négyszögöl) felelt meg. 1828-ban a városi szőlők nagysága elérte a 3530,9 holdat (19 420 kapát), úgy azonban, hogy 1793-tól a feketeföldi szőlőföldekbő! 1010 kapát (183,6 holdat) fordítottak „házi fundusok”-ra. A földmérői jelentés szerint a másfél ezer holdnyi (1595,8 hold = 8777 kapa) „szaporulat egyenessen a kaszálló földek szőllőnek való fordításábúl származott”.116 A szőlőtelepítés a következő évtizedekben is folytatódott. Ezt elősegítette a városi tanács, amikor a pusztai siványokat, illetve szikeseket árveréssel eladta szőlő- és erdőtelepítés céljára. Az „örök eladási szerződés” szerint a kontraktus megkötésekor a vételár tizedrészét kellett kifizetni, a fennmaradó összeget 6 %-os kamat mellett 10 esztendő alatt kellett törleszteni. Többek között 25-en vásároltak homokföldet 1843-ban az ún. „Putyiak hegyén”, a 42 parcella (1—1 parcella 3/4 hold nagyságú volt) együttesen 31,75 holdat tett ki. „Koszok tájékán” ugyanekkor 106-an 146 hold „homokföldet” vásároltak szőlőtelepítésre.117 A végrendeletek igazolják Juhász Antal ama megállapítását, hogy „a szegedi határ használatában a legnagyobb változást éppen a szőlőhegyek kiterjedése jelenti”.118 Emellett nem tekinthetünk el a szántógazdálkodás térhódításától sem, hiszen a korszak végére a 75 186 hold nagyságú kaszáló övezet 1/4-ét földműveléssel (rozs, kukorica) hasznosították. Kertgazdálkodás (szőlő- és gyümölcstermesztés) és szántóföldi növénytermesztés együttesen, egymást kiegészítve adta meg Szeged tanyás gazdálkodásának sajátos „profilját”. 119

3. Jószág (állattartás)

Az állattartás elsődleges színtere a pusztai legelő maradt a korszak végéig. Ide kerültek a szilaj jószágokat „összefogó” barmok, gulyák, ménesek és nyájak. A közlegelő nagysága az említett szőlő- és erdőtelepítések révén jelentéktelen mértékben csökkent. Maróthy Mátyás városi mérnök kimutatása szerint a belső legelő vagy nyomás 7164, a pusztai „homokbuczkás legelő” 62 905 hold nagyságú volt 1850-ben.120

A legeltetés rendjének szabályozására a XVIII. század első évtizedeiben került sor. Ettől kezdve a tanács jelölte ki a járásokat, s határozta meg, hogy hová kerüljenek a göbölymarhák, a meddő teheneket, növendékállatokat összetartó gulyák (Szegeden inkább baromnak nevezték), a meddő juhok nyájai és a ménesek. Külön járást kaptak a „vágómarhák”. Az állattartó gazdaságok — a „közös üzem”-ek — egy-egy módosabb állattulajdonos neve alatt szerveződtek. Közülük nem egy saját „barommal” rendelkezett. Lényegében Szeged legvagyonosabb polgárai, tisztségviselői osz115 CsmL Szeged, végrendeletek. 2. doboz 1841/1824., 3. doboz 485/1828.; Az iparosok és kereskedők szőlőbirtoklásáról Id. 1. doboz 278/1739., 221/1754., 222/1758., 251/1770., 165/1771., 3. doboz 1312/1830., 1Ó75/1831., 1808/1834., 134/1835. 1177/1836.

116 Juhász A.: i. m. 296.; CsmL Szeged, 1828-as összeírás.

117 CsmL Szeged, feudális összeírások. 80. sz.: Nemes város által több helyen eladott sivány homokok és szék földek lajstroma 1844/45. 1—4. füzet.

118 Juhász A.: i. m. 297.

119 Uo. 303., 307.; Für L.: i. m. 218—225.; Blaogh István: Az alföldi tanyásgazdálkodás az 1830—40-es években. Agrártörténeti Szemle 1962. 3—4. sz. 617—631.

120 Maróthy Mátyás kimutatását közreadta Juhász Antal (i. m. 307.).

115