Tanulmányok Csongrád megye történetéből 6. (Szeged, 1982)

Rákos István: Gazdasági és társadalmi viszonyok Szegeden a testamentumok tükrében (1720–1848)

már egyetértenek abban, hogy a földműves paraszttanyák ősét nem a pusztai pásztortanyák körül kell keresni, hanem az egyéni használatban levő szállásokban.89

A szállások kialakulása viszont összefüggött az állattartásban végbemenet változásokkal. Szeged mezőgazdaságának uralkodó ágazatává az állattenyésztés vált a XVI—XVII. században. A török hódoltság alatt a marhatartás és -értékesítés a szegediek legfontosabb foglalkozásává vált, a hódítással ugyanis nem zárultak el az állatkereskedés nyugat felé irányuló útjai. Szeged már a XVI. században jelentős számú marhát exportált a külföldi piacokra, ezért joggal feltételezhetjük, hogy az egyéni „szállásfoglalások” itt is elkezdődtek a XVI. században, de legkésőbb a XVII. század elején.90

Az állattartásnak kedvezett a hízott marha iránti kereslet, továbbá a nagy kiterjedésű határ. A rideg jószágtartás azonban nem tudott igazodni a piaci igényekhez: a télen lesoványodott állatokat csak a nyári hónapokra sikerült — a friss legelőkön — annyira felhizlalni, hogy értékesíthették. Az évszaktól független, állandó kereslet ösztönözte a szegedieket és a többi alföldi város gazdáit arra, hogy gondoskodjanak állataik téli takarmányozásáról, tehát intenzívebb formát honosítsanak meg. A határ bizonyos részein, ahol a természeti adottságok kedveztek, kaszáló földet foglaltak maguknak. Mivel a város határa a hódoltság idején az elfoglalt és bérelt pusztákkal hatalmasra nőtt, az egyéni földfoglalás nem veszélyeztette a közösség (kommunitás) érdekeit.91

A XVIII. század elejére Szeged övszerü határhasználata kialakult, s vele párhuzamosan az állattartás kettéválása — kezes és szilaj tartásra — befejeződött. A városhoz legközelebb fekvő belső legelőkön a kezes és igás jószágokat tartották, s naponként behajtották a városi ház melletti istállókba, ólakba, a szilaj állatok pedig tavasztól késő őszig, a tél beálltáig, kikerültek a pusztai legelőkre.92

Ezek a változások kihatottak a gazdálkodás egészére. Az állattulajdonosoknak gondoskodniuk kellett a pusztai legelőkről „szétvert” szilaj jószág teleltetéséről. A magánteleltetés az egyéni kaszáló földeken történt, ahol a nyáron kaszált szénát összegyűjtötték. A „jószágszállást”, ahol az állatokat szénáztatták, teleknek nevezték, de ennek szinonimájaként használták a szállás kifejezést is. Szétsy Jakab 1714- ben foglalta el „Kaszáló Telek”-ét, mégpedig arra „reá szállván”.93 Amikor a Süveg család leszármazottai között per támadt egy bizonyos szállás miatt, a tanács elrendelte: „az említett telket vagy szállást ... együtt békével ... bírják, avagy ... 3 részre osszák föl maguk közt.”94 A nagyobb telket birtoklók használták a „major” elnevezést is.

89 Balogh István: Tugurium—szállás—tanya. Adatok a magyar tanyatelepülés előtörté netéhez. Ethnographia 1976. 1—2. sz. 1—62.; Uő.: Az alföldi tanyásgazdálkodás. In.: Szabó István (szerk.): A parasztság Magyarországon a kapitalizmus korában 1848—1914. I. Bp. 1965. 429—479.; Pölöskei Ferenc—Szabad György (szerk.): A magyar tanyarendszer múltja. Tanulmányok. Bp. 1980. Különösen az alábbi tanulmányok: RÁcz István: A tanyarendszer kialakulása. 97—148.; Szabad György: A tanyára telepedés feudalizmus kori korlátái és felszámolásuk. 149—169.; Orosz István: A „rideg” tanya. 170—215.; Für Lajos: A „belterjes” tanya. 216—271.

90 RÁcz I.: i. m. 112. ,117.; Bálint Sándor: Szeged városa. Bp. 1959. 39.; Gyimesi Sándor: A városok a feudalizmusból a kapitalizmusba való átmenet időszakában. Bp. 1975. 140— 141.; Székely György: Vidéki termelőágak és az árukereskedelem Magyarországon a XV— XVI. században. Agrártörténeti Szemle 1961. 3—4. sz. 319—320.

91 RÁcz 1.: i. m. 114—115.

92 Orosz I.: i. m. 180—182.

93 Juhász A.: i. m. 281.; CsmL Szeged, számozott iratok. 19. doboz 1274/1787.

94 CsmL Szeged, tan. jkv. 1724. július 28.