Tanulmányok Csongrád megye történetéből 5. (Szeged, 1981)
Földváriné Kocsis Luca: Az 1929–1933-as világgazdasági válság kibontakozása Szeged gazdasági életében
nyomon követhető válságát. A ruházati-, a cipó'-, a bőrfeldolgozó-, a bútor-, az asztalos- és nyomdaiparban a gyárszerű vállalatok 1929—1930-ban termékeik olcsósága, nagyobb hitelképességük, illetve külföldi kiviteli lehetőségük miatt viszonylag kedvezőbb helyzetben voltak. Az 1931—1932-ben megcsappant forgalom termeléscsökkentésre, üzemredukcióra késztette a nagyobb üzemeket is, és normális üzletmenetük nehezen állt helyre. Az 1929-es kamarai jelentés szerint: „... az építőipar mellett, amely az egész év folyamán az általános pangás képét mutatta, talán a ruházati iparoknak kellett a legnehezebb viszonyokkal megküzdeniük...”41 Az 1928-as „lanyha üzletmenet” után a férfiszabók, az 1929-es jó terméskilátások alapján, sok vevőre számítottak. A gabonaáresések azonban e reményeket meghiúsították, a szabóknál nagy mennyiségű áru maradt vissza, emiatt hiteleik törlesztése nehézségekbe ütközött. A gyengébb szabómesterek fizetésképtelenséget jelentettek be, lehúzták a redőnyt.42 A női szabóipar forgalma az 1928-as amúgy is gyenge forgalomnak alig felét érte el.43 1930-ban az értékesítési gondok már az olcsóbb minőségű készruhákat előállító, gyárszerű üzemekre is átterjedtek, az őszi hónapokban fél üzemmel dolgoztak. Karácsony hetében a ruházati üzemek megrendelés hiányában leálltak.44 A lábbeli készítő iparban dolgozó cipészek, csizmadiák és papucsosok annak ellenére, hogy a bőrárak estek, 1929-ben a gyári áruk versenyével sikertelenül birkóztak. A cipészek elbocsátották munkásaikat a legtöbb műhelyből, még tanoncokat sem vettek fel. Jórészt javító munkából próbálták fenntartani üzletüket. A csizmadia ipart a cipő, mégpedig a gyári cipő viselésének elterjedése, a papucsos ipart az olcsó vászon- és gumicipők térhódítása kihalással fenyegette.45 A gazdasági válság mélyülését jól jelzi a gyári jelleggel dolgozó legnagyobb cipőipari vállalat üzletmenetének alakulása. Az első Szegedi Cipő-, Csizma- és Papucsipari Szövetkezet 1929. június 15-ig cipőkereskedők megrendelésére dolgozott, raktárra nem. 1929 első felében a lakosság vásárlóerejének meggyengülésével párhuzamosan a kereskedők megrendelései visszaestek, sőt fizetési kötelezettségeiket is nehezen teljesítették. A belföldi kereslet visszaesése üzembeszüntetés rémét idézte fel, ami 150—200 fő kenyér nélkül maradását jelentette volna. Ezt elkerülendő, az üzemet 1929 közepén átszervezték Kisiparosok Egyesült Cipőipari Szövetkezete néven. Ennek során 80 000 pengő értékben új gépekkel szerelték fel, Budapesten exportirodát nyitottak külföldi vevők megnyerése érdekében. A külföldi eladások lehetővé tették, hogy az üzem kapacitásának 80%-át kihasználják. A modernizálás következtében a termelt áruk forgalmi értéke az első félévi 484 000 pengőről 700 000 pengőre nőtt 1929 második felében. E termelésbővülés a válság kibontakozása miatt csekély eredményt hozott. 1930-ban a Szövetkezet a külföldi piacon kiéleződött versenyt nem állta, a kivitelt beszüntette. Az állami megrendelések elmaradása miatt helyzete súlyosbodott. A forgalom visszaesésén kívül 20%-os áresés is nehezítette rentábilis üzemeltetését. 1931-ben a lábbelikészítő ipar exportjának teljes megszűnéséről adott hírt a kamara.46 41 KJ 1929. 44. old. 42 KJ 1929. 45. old. — A szabóipar helyzetének bemutatására álljon még itt két példa: A szabók 1929. május 4-én tartott gyűlésükön elhatározták a „fekete könyv” vezetését, hogy a nemfizető vevőkkel szemben védekezni tudjanak. Egy szegedi szabómester vidéki vevői számára jelentékeny részletfizetési kedvezményt biztosított. A részletek 1929 második felében olyan lassan csordogáltak be, hogy 71 vevőnek részletfizetési felhívást küldött. 62 felszólítás válaszolatlanul maradt. (Uo.) 43 Uo 46. old. 44 KJ 1930. 39. old. 45 KJ 1929. 46. old. 46 KJ 1929. 47—48. old., 1930. 40. old. 1931. 37. old. 202
