Tanulmányok Csongrád megye történetéből 5. (Szeged, 1981)
Sipos József: Az építőipari munkások helyzete és mozgalmai Szegeden a világgazdasági válság kezdetén
összegének 67%-át. Ezután statisztikai adatokat olvasott fel a szegedi építőipari munkaviszonyokra. Hangsúlyozta, hogy Szegeden 1243 munkanélküli építőmunkás van, és semmi kilátás sincs munkaalkalomra. A vezetőség jelentését a közgyűlés — hozzászólás nélkül — elfogadta, és a vezetőségnek a fölmentést megadta. Az új vezetőségbe a következőket választották: Elnök: Farkas János kőműves, Alelnök: Szili Ferenc szobafestő és Galiba Imre kőműves, titkár: Ladvánszky József kőműves, pénztárosok: Komócsin Mihály cserepező és Gombai Mihály kőműves, jegyzők: Bozóki József szobafestő és Makra Sándor kőműves, ellenőrök: Gyólai István kőműves és Kakuszi József kőműves, Könyvtárosok: Szeles István kőműves és Solymosi István szobafestő, választmányi tagok: Hódi Imre kőfaragó, Stéhli István szobafestő, Ba- kacsi Ferenc ács, Mészáros József kőműves és Vetró János ács. Ezután Ladvánszky tartott előadást az építőmunkások gazdasági helyzetéről és a munkanélküliségről. Rámutatott, hogy a „munkáltatók ki akarják használni a nagy munkanélküliséget, hogy a munkabéreket jelentékenyen leszállítsák, amit csak erős szervezkedéssel és ellenállással lehet megakadályozni”. Majd a következő határozati javaslatot terjesztette elő: „Megállapítja a közgyűlés, hogy a mai súlyos gazdasági helyzetben a munkanélküliség óriási arányokat öltött és a nyomor sokkal elviselhetetlenebb, mint az előző évek bármelyikében is volt. Ennek okozója: a kevés munkaalkalom, a hosszú munkaidő és az alacsony munkabér. Ezért követeli a taggyűlés Szeged város hatóságától, hogy munkaalkalmakat teremtsen, olymódon, hogy a közmunkákat haladéktalanul kezdesse meg, továbbá kötelezze a háztulajdonosokat arra, hogy a közegészségre és biztonságra káros épületeket haladéktalanul javíttassák ki. Követeli a közgyűlés a kormánytól a 8 órás munkanap törvénybeiktatását, a tanoncügy és a tanonctenyésztés törvényes szabályozását, és a munkanélküliség esetén való segélykérés törvényes biztosítását.” A javaslatot egyhangúlag elfogadták, a közgyűlést a dalkar éneke zárta.79 A szegedi építőmunkásság gazdasági- és politikai harcainak további vizsgálata (amit egyébként feladatunknak érzünk!) már túllépné e tanulmány terjedelmi lehetőségeit. Most célunk is csak az volt, hogy az 1929—1933-as világgazdasági válság kezdetén mutassuk be a helyi munkásság e jelentős rétegének helyzetét és mozgalmait. Fontosnak véltük ezt, mert a témában való elmélyülés során meggyőződésünkké vált, hogy 1929-re a szegedi építőmunkásság a helyi munkásmozgalom egyik baloldali avantgardja lett. Vezetőik — elsősorban Ladvánszky József — az építőmunkások blokkja létrehozásával példás tömegkapcsolatokat, széles társadalmi bázisra támaszkodó demokratikus mozgalmat alapoztak meg. Mint láttuk, az MSZDP országos vezetősége megakadályozta, hogy ez az osztályharcos baloldal átvegye a szegedi munkásmozgalom irányítását. Mégis megállapítható, hogy a kommunista baloldali szociáldemokrata ellenzék aktivitása, kezdeményezőkészsége — főleg a mögöttük álló tömegek miatt — meghatározó erőként volt jelen a város munkásmozgalmában. És ez sem elméleti, sem gyakorlati-politikai szempontból nem jelentéktelen fejlemény! Mit akarok ezzel mondani? Azt, hogy Ladvánszky József és harcostársai — felhasználva a szakszervezetek és a szociáldemokrata párt nyújtotta lehetőségeket — példamutatóan oldották meg a legális és az illegális munka összekapcsolását. így — leszámítva a jobboldali szociáldemokrata vezetőket -— szinte mindenkivel jó kapcsolatokat tudtak kialakítani. Lehetővé tették a helyi munkásmozgalom baloldali, ellenzéki és kommunista erőinek hatékony együttműködését. Ez azt is jelentette, hogy a politikai gyakorlatban Ladvánszkyék — évekkel megelőzve a Komintern 79 CS = L MÉMOSZ Szegedi Csop. év. Levelezés 1930. Titkári jelentés 1929 évről és az Építőmunkás, 1930. febr. 15. 3. p. 169
