Tanulmányok Csongrád megye történetéből 5. (Szeged, 1981)

Gaál Endre: A szegedi nyomdai munkások segélyzőegyletének megalakulása

tékei mellett feltünteti „a netáni ajándékokat és hagyományozásokból” származó összeget is. Ilyen pénzre leginkább a nyomdatulajdonosok részéről lehetett számítani, és mint láttuk, 1876-ban már mindhárom szegedi nyomda tulajdonosa anyagilag tá­mogatta a segélypénztárat. A segélyegylet ügyeinek intézése azonban — az alapszabály szerint—a közgyűlés, által választott tisztségviselők kezében volt (elnök és helyettese, pénztárnok, ellenőr, magyar—német jegyző, 6 választmányi tag, 3 számvizsgáló). A közgyűlés a tisztségviselők feladatait, az alapszabály 24—32. §-ai határozzák meg. A vezetőség tagjainak díjazásáról nem történik említés, mert a 25. § szerint „minden tagnak erkölcsi kötelessége a reá eső választást a lehetőséghez képest elfogadni”. (Kiemelés: G. E.) Az erkölcsi kötelesség nyilvánvalóan nemcsak az elfogadásra, ha­nem az alapszabályban megállapított kötelességek maradéktalan teljesítésére is vo­natkozott. Nagyon fontos vonásként említjük meg a munkásdemokrácia megvalósulását az egylet vezetésében, életében. Az alapszabály ezt is több vonatkozásban rögzíti: a legfontosabb kérdésekben a segélyezőegylet tagságának összessége dönt, a vezető­ség a tagok közvetlen ellenőrzése alatt végzi munkáját. (Tisztségviselők megválasz­tása, a tagság szabad betekintésének biztosítása a különféle címen befolyt összegek könyvelésébe, a heti járulékok összegének megállapítása, rendkívüli általános gyűlés összehívása, ha a tagok 1/;j-a kéri, az ülésekről szóló jegyzőkönyveket a következő üléseken a jelenlevőknek hitelesíteniök kell, a közgyűlésekre a tagokat legalább 14 nappal előbb meg kell hívni, mindenfajta gyűlésen -— közgyűlés, választmányi ülés — szavazattöbbséggel hozzák a határozatokat, az egyletet érintő ügyeket nemcsak a választmány, hanem egyes tagok is a közgyűlés elé vihetnek). Mindez a demokrácia legegyszerűbb megnyilvánulási formája, amelyben tulajdonképp semmilyen lényeges, a segélypénztár működését érintő kérdést nem hagynak a vezetőség belátására. A ve­zetőség ténylegesen csak a közgyűlés akaratát hajtja végre, így — legalábbis az alap­szabály szerint — tiszta formában valósul meg az, hogy a szervezetbe tömörültek maguk igazgatják saját dolgaikat, jelen esetben a segélyezés különböző formáinak keretében. A befolyt pénzalap is természetszerűleg a tagság közös tulajdona. A kül­földön előfordult néhány rossz tapasztalat alapján (egyes segélyzőegyletek pénztárosai elsikkasztották az egyleti pénzvagyont) a szegedi segélyzőpénztár alapszabálya azt is előírja — a közösség vagyonának biztosítása érdekében —, hogy a pénztárnok a házipénztárban legfeljebb 10 Ft-ot tarthat (28. § djpont), az egyleti pénzvagyon többi részét takarékpénztárban kell elhelyezni. A pénzügyi biztonság egyik legfontosabb előfeltétele volt a tagság megtartásának és újabb tagok nyerésének.53 Ugyancsak kiemelést érdemlő vonása az alapszabálynak más, a monarchia terü­letén működő nyomdászszervezetekkel való kölcsönösség megállapítása. E tekintet­ben a 4. § utolsó mondata (amely szerint az olyan belépni szándékozó segédeknek, akik már valamely kölcsönösségen nyugvó pénztárhoz tartoznak, beíratási díjat nem kell fizetniük), a 6. § utolsó bekezdése (eszerint a Szegedről elutazó egyleti tagok tag­ságukról megfelelő igazolást kapnak) és a 22. § (amely az átutazók útisegéllyel való ellátásnak feltételét tartalmazza) emelhető ki. Valamennyi érintett pont az utazási segéllyel kapcsolatos, más szóval a munkanélküli segélyezés kezdeti formájának a nyomdászegyletek közötti kölcsönös biztosítására vonatkozik. Talán természetes is, hogy az osztrák—magyar nyomdászkongresszusokon megfogalmazott nagyobb szer­vezet kialakításának elsődleges módjaként jelentkezett a vándorló segédek kölcsönös 53 A munkásszervezetekben érvényesülő demokrácia kezdeti és fejlettebb fokokon is érvényesü­lő formáinak egyetemes érvényű törvényeit hatalmas anyag feldolgozásával, angliai példákon mu­tatja be Sidney és Beatrix Webb: Munkásdemokrácia c. nagyértékű munkája. Budapest, 1909. 149

Next

/
Oldalképek
Tartalom