Tanulmányok Csongrád megye történetéből 4. (Szeged, 1980)
Herceg Mihály: A csongrád-vásárhelyi uradalom kialakulása (1709–1848)
úgy nevezett incorporált Szt. Lászlói praediumnak telkén vagyon az uradalomnak 2276 holdbul álló majorságbéli földje, mely a múlt 1812. esztendőben az ottan régtiil fogva volt 434 hold uraság földjéhez a szomszéd tanyák elbetsülésére és kifizetésével annyira szaporíttatott.”22 Ugyancsak Szentesen a remanenciális földeket haszonbérbe adta, majd a béreleteket megszüntette. „A földfoglalások később is folytak a gyapjúkonjunktúra idején az uradalom a közös legelőből és az úrbéres legelőből is. hasított ki területeket” — irja Barta László a Szentesi örökválságról írt tanulmányában.23 Vásárhelyen 1805-ben a kenyerei remanenciális földekből megszervezték a kenyerei majorságot, amelynek akkor értéke 5323 Ft volt. „Vásárhelyen az Allodiatura új ága a gazdálkodásnak” —jelenti be az 1807. évi gyámi elszámolás.24 Később a téglási laposból még 200 holdat hozzácsatoltak, így lett végül a kenyeresi majorság területe 1973 ^ hoíd. A gyám 1815-ben nem újította meg az újvárosi és sámsoni haszonbérleteket^ azokat a területeket is majorsági művelésbe vonta. Eddig az újvárosi 26 6/8 teleknyi haszonbéres földet az uradalom kívánságára a zsellérek között kellett kiosztani, a kezességa városi communitást illette. Évtizedeken át kb. 95 zsellércsalád talált itt megélhetést. Még tanyákat is építettek rá, jóllehet a szerződés tilalmazta, de hallgatólagosan elnézték. Évtizedek múlva 1844. február 28-án Csongrád vármegye közönsége előtt jegyzőkönyvbe vett 55 tanúvallomásból rajzolódik ki a kép, hogyan hatolt be ezekben az 1810-es években a vásárhelyi közlegelőkre az uradalom kereskedésre vásárolt szarvasmarháival, selymes-birka nyájaival. Először csak nádfalú cserényeket állított föl, pontosan a határon, majd átépítette kőépületre. Jószágai elborították a Kaszap göböly, a Czeglédi barom- és ménesjárást. Sámsonon a Czi- gány barmot szorította ki, felépítvén oda a Czigándi majort. De a Csomorkányi major juhhodálya is az urasági föld északnyugati határvonalára került, háromnegyedrészt a vásárhelyiek földjei által körülvéve. Az a 110 holdnyi lucernás és 100 holdas legelő is, amire ez az utóbbi juhszín települt, két évtizeddel előbb még szállásföld volt.25 A szentesieket a szénási puszta elvétele keserítette. Emberemlékezet óta ők haszonbérelték. A gyám-atya 1819-ben megtagadta a további árendába adást. „A község szinte jogain esett sérelemnek fogta fel az elutasító döntést.”26 A vásárhelyi határban Szikáncson az árendális földek összecserélgetésével alakította ki az uradalom a 696 holdas szikáncsi majorságot. „Ezen kis alladiatura leginkább azért állítatott fel, mivel a körülötte levő nagy Rétség a sertéstenyésztésnek igen jó alkalmatosságot nyújtott.”27 Mindezek a határcsonkítások és egyéb visszaélések a vásárhelyieket „igazságkeresésre” mozgósították. Kristó Andrásban a szentesieknél társra találtak. A Rákos—Dús—Kristó mozgalom elsősorban az uradalmi tisztek önkénye és a városi elöljárók csalfálkodásai ellen indult, de szerepelt a panaszok közt a legelő és: maradványföldek ügye is. Vásárhelyen a sérelmeket tetézte a Káposztáskert alatti füzes erdő elvétele is. A forrongást a vármegye segítségével sikerült elnyomni. A néppárti tanácsvezetőket pedig sorra kibuktatták a tanácsból, illetve a lázongok ellen fordították. A meghasonlott város végül cserbenhagyta a köz ügyében „nyugtalan- kodókat”. 22 CsmL Szf Árv. ügy. 3. kötet. 23 Barta 1979, 22. 24 Ol. KcsL P 397. 364. cs. No 6. 25 Ol. KcsL S 82 No 90, 91 és 101 26 Barta 1979, 11. 27 Ol. KcsL P 394. 28. cs. No 3. 67
