Tanulmányok Csongrád megye történetéből 4. (Szeged, 1980)
Fábián György: A két munkáspárt együttműködésének fejlődése Szegeden a város felszabadulásától az 1947-es választásokig
Az SZDP helyi szervezetének tevékenysége, politikája és szociális összetételének alakulása is a jó együttműködés irányába hatott. Az említett, ingadozások, problémák, valamiféle halvány centrista álláspontot, színezetet jelentenek, ezért néhány esetben előfordult, hogy a jobboldali szociáldemokrata állásponthoz csatlakoztak, de az esetek többségében a szegedi szociáldemokraták a baloldali szociáldemokrata politikát képviselők mögött sorakoztak fel. A jobboldal munkásegység-ellenes vonala — ha voltak is képviselői Szegeden — szervezett frakciót itt nem tudott létrehozni és az alapvető kérdésekben sem tudta az SZDP helyi szervezetét befolyásolni. Különösen a titkárság volt baloldali, együttműködést segítő, és ez általában — néhány kivételtől eltekintve — ellensúlyozni tudta a VB és az elnökség ingadozásait. A centrista álláspont abból következett, hogy a szegedi szociáldemokrata vezetők a párt létjogosultságából, önállóságából, hagyományaiból kiindulva mindig erőteljesen hangsúlyozták és védelmezték a pártérdeket. És ha az egyesülésig néhányan végül is nem jutottak el később sem, a munkásegységet döntőnek tartották és ennek megfelelően politizáltak. A szegedi SZDP politikájának, tevékenységének értékelésénél még azt is figyelembe kell venni, hogy igen nagy nyomás nehezedett rá az MKP helyi szervezete részéről és ez is néha bizonytalanná tette, negatív irányba befolyásolta a szociáldemokrata politikát, a munkáspárti együttműködést. Általában nem foglalnak állást a központi pártmegegyezések előtt a különböző kérdésekben. Az állásfoglalást viszont a szegedi kommunisták — helyesen — sürgették, a központi megegyezést elősegítő, alsóbb szintű nyomás érdekében. Az esetleges ellentmondások, problémák ebből is következtek. A szegedi SZDP inkább baloldali arculatát viszont jelzi, hogy a központi munkáspárti megegyezést követően, minden esetben elfogadták azt, egyetlen alkalommal sem fordultak ennek megtörténte után a munkásegység, a kom munista párt ellen. A párt szociális összetételének alakulása is a munkásegység-politikát segítette elő. A már korábban szervezett munkások — bár igen sokan az MKP-ba léptek be — egy része az SZDP-ben maradt. Ugyanakkor nagymérvű volt a szervezetlen munkások és különösen a kispolgári-értelmiségi rétegek beáramlása a pártba. A vezetést és a politikai irányítást viszont szilárdan a kezükben tartó régi munkásmozgalmi vezetőket a saját jobboldaluktól való félelem — vagyis a beáramlók egy részének beállítottsága és munkásegységellenes fellépése — a munkásegység, a kommunistákkal való együttműködés irányába fordította. Ezt segítette elő az is, hogy régi nagy befolyással rendelkező, jobboldali, munkásegységellenes, élesen kommunistaellenes sem maradt Szegeden, ellentétben a nagy munkásmozgalmi ipari centrumokkal. (Budapest, Pestkörnyék, Győr, Pécs.) Az együttműködést rendkívül jól segítő tényező volt a szegedi szakszervezeti mozgalom. Itt ugyanis az MKP szinte kizárólagos befolyásával, irányításával indult meg a szakszervezeti mozgalom és ez végig fennmaradt. Később valamelyest csökkent ugyan az MKP befolyása, de elsősorban nem helyi okok, hanem a központi megegyezések miatt. Ezenkívül Szegeden a legjelentősebb szakszervezetek a bőripari, ■élelmezésipari, építőipari, textilipari, faipari szervezetek voltak, amelyek központi vezetésében is kommunista irányítás érvényesült. Más — Szegeden jelentős — szakszervezetekben paritás érvényesült központilag. Ez azért fontos, mivel a kommunista vezetésű szakszervezetekben különösen, de a paritásos szakszervezetekben is általában jobb volt az együttműködés, mint a szociáldemokrata többségű szak- szervezetekben. Szegeden pedig csak egyetlen ilyen jelentős régi szakszervezet volt, a nyomdászoké. A sok új szakszervezet pedig — amelyek a szervezetlenek nagy száma miatt itt különösen jelentősek — általában szintén a kommunisták támasza volt. Még a nagy szociáldemokrata többségű alkalmazotti szakszervezetekben is ér250