Tanulmányok Csongrád megye történetéből 4. (Szeged, 1980)

Fábián György: A két munkáspárt együttműködésének fejlődése Szegeden a város felszabadulásától az 1947-es választásokig

vényesült a kommunista befolyás, irányítás. A szakszervezetekben meghúzódó szociáldemokrata jobboldal tehát ebben a helyzetben Szegeden nem tudott egységellenes politikát tartósan érvényesíteni.

Feltétlenül az egységet erősítő tényezőként kell még számbavennünk a szegedi munkásmozgalom harcos, baloldali hagyományait, az együttműködés előzményeit az ellenforradalmi rendszerben, a szegedi, politikailag öntudatos szervezett munkásság radikalizmusát.

Ezek a nemzetközi és az országos jelenségeken túlmenő szegedi politikai és munkásmozgalmi sajátosságok voltak azok, melyek a népi demokratikus forradalom menetében városi viszonylatban hatottak a munkásegységre. Ezek is hozzájárultak ahhoz, hogy 1944 és 1948 között Szegeden a két munkáspárt viszonyában megvalósuló együttműködés és harc kettősségéből inkább az előbbi dominált, és ez megkönnyítette az egyesülés megvalósítását is. Igaz, az együttműködés még így sem volt problémamentes e rendkívül nehéz és bonyolult periódusban. Az akcióegység élettel való megtöltése gyakran harc kérdése volt. A reakció elleni közös érdek alapján azonban mindig sikerült ezt létrehozni. E közös harc következtében, a négyéves forradalmi fejlődés nyomán a szocializmus, a proletárdiktatúra platformján is létrejött az együttműködés, az egységes munkáspárt. Megállapíthatjuk, hogy a két munkáspárt szegedi szervezetének akcióegysége a munkásegység országos fejlődésének elősegítője volt, előre vitte azt, és így országos viszonylatban is hozzájárult a hazai munkásosztály megosztottságának felszámolásához.

251