Tanulmányok Csongrád megye történetéből 4. (Szeged, 1980)
Fábián György: A két munkáspárt együttműködésének fejlődése Szegeden a város felszabadulásától az 1947-es választásokig
A vasutas kommunista összaktíva pedig október 13-án elhatározta, hogy kötelezővé teszi az egész területen a munkásegység elmélyítését.201 A kétoldalú erőfeszítések eredményeképpen tehát sikerült megoldani ezt a kérdést is. Az eredmény, de önmagában a megoldás módja és egyáltalán lehetősége óriási jelentőségű. Bizonyítja azt, hogy az MKP és az SZDP szegedi szervezete el tudta szigetelni az együttműködés ellenzőit, ezúttal is túl tudta magát tenni a szűk pártérdekeken. Tették ezt annak ellenére, hogy az SZDP központi kiküldötte Szegeden — a helyi megállapodással gyökeresen ellentétes értelemben — a sérelmeket és ebből kiindulva az önállóságot hangsúlyozta túl az 1946. szeptember 22-i szegedi vasutasgyűlésen.202 Hallatszottak jobboldali hangok a szeptember 15-i rókusi gyűlésen is, hiszen Miliők Sándor és dr. Valentiny Ágoston részéről az a kijelentés, hogy a kivezető út megvalósítására, a vezető szerepre csak a „konzekvens, tiszta, becsületes szociáldemokrácia” az alkalmas,203 nyilvánvalóan — mivel elhatárolódott a baloldaltól és az együttműködést is elveti — jobboldali, kommunistaellenes. A problematikusabb viszonyra utalnak egyéb esetek is. 1946 júliusában a Belváros I.-ben sem a forintvédő bizottság, sem a Gyermekbarát Egyesület megbeszélésére nem mentek el a szociáldemokraták.204 Október elején — az 1946-ban addig szinte teljesen szünetelő — sajtópolémia is felújult elvi és politikai kérdésekben egyaránt. Még a baloldalhoz tartozó Pintér Géza is — a szoros együttműködés mellett — erőteljesebben hangsúlyozta a különbséget, az SZDP-t tartva a demokrácia és a munkásegység egyetlen lehetséges vezetőjének, a demokrácia egyetlen következetes képviselőjének.205 Felrótta a szociáldemokráciára korábban alkalmazott „szo- ciálfasiszta” jelzőt is. Újólag kifejtette a hagyományos szociáldemokrata forradalomelméletet, vagyis azt, hogy a polgári demokrácián belül kell a szocializmus előfeltételeinek kifejlődnie, tehát nincs szükség forradalomra, a proletárdiktatúrának a polgári demokrácia folytatásának kell lennie. Igaz, hozzátette, hogy a folytatás mellett a proletárdiktatúrának a polgári demokrácia ellentétének is kell lennie.206 Az elméleti pontatlanságok mellett, a proletárdiktatúra éli smerése, elfogadása nagyon nagy jelentőségű és újabb bizonyítéka a szegedi szociáldemokrata baloldal ideológiai fejlődésének. Dr. Antalffy György cikkében pedig nyíltan kijelentette, hogy Szegeden is vannak az SZDP-ben olyanok, akik a munkásegység ellen szervezkednek, „különösen az újak és nem a régi szociáldemokraták között”. Ismét állást foglalt tehát saját pártjának jobboldala ellen. „Az igazi munkásegység a két párthoz tartozók akaratának aktív cselekedetben való megnyilvánulása” — hangoztatta. A sajátos eszközökről, az önállóságról, a függetlenségről nem mond le a párt, de szerinte félreérthetetlenül balra kell tartania, mégpedig a szükségszerűnek tartott munkásegység keretében.207 A munkásegység tehát Szegeden 1946 második felében — ha nem is zavartalanul — jó irányban fejlődött. Komócsin Zoltán az MKP III. Kongresszusán kijelentette, hogy a munkásegység példaszerű Szegeden, a szegedi munkásság a munkásegység híve, és az utóbbi hónapokban a szegedi szociáldemokrata értelmiségiek is foglalkoznak az egységes munkáspárt gondolatával.208 Hogy ez nem egyszerű deklaratív kijelentés, hanem tartalmazza a valóságnak megfelelő tényeket, azt mindkét párt szegedi szervezetének belső jelentései, beszámolói is alátámasztják. Tombácz Imre 201 PI Arch. 274—16/88. 202 Szegedi Népszava, 1946. szeptember 24. 203 Uo. 1946. szeptember 17. 204 PI Arch. 274—16/156. 205 Szegedi Népszava, 1946. szeptember 24. 206 Uo. 207 Uo. 1946. október 1. 208 Délmagyarország, 1946. október 4., október 8. 232
