Tanulmányok Csongrád megye történetéből 4. (Szeged, 1980)
Labádi Lajos: A szentesi képviselőtestületi szociáldemokrata frakció és a mozgalom kapcsolata
létezett, hanem valóban a szentesi mozgalom tömegbefolyásának nagyarányú kiszélesedését jelentette, azt legjobban bizonyítja az 1937. március 15-én lezajlott tömegdemonstráció. A párt a nemzeti ünnep alkalmából népgyűlés tartását tervezte. Erre a célra azonban nem kapták meg a polgármestertől a városháza termeit, s a rendőrség közbelépésére az Iparos Kör is megtagadta nagytermének átengedését. Ekkor határozták el, hogy részt vesznek a városi hatóságok által szervezett Kossuth-téri ünnepségen.310 Annak ellenére, hogy mindössze 3 nap állt a szervezők rendelkezésére, március 15-én reggel közel 1500 munkásember gyűlt össze a Bocskai utcai munkásotthonban és környékén. A készülődés láttán hamarosan megjelentek a detektívek, s tolmácsolták a rendőrtanácsos üzenetét, mely arra irányult, hogy csak a szervezet vezetői vegyenek részt a koszorúzáson. A munkásság vezetői ezt elutasították, kijelentve, hogy a többi egyesülethez hasonlóan, zárt négyes sorokban fognak felvonulni. A mintegy 100 tagú rendezőgárda hozzá is látott az oszlop kialakításához, melynek szélén ők maguk foglaltak helyet, az esetleges provokátorok eltávolítására. A rendezők utasításának megfelelően a tömeg néma csendben indult meg a város főterének irányában. A menet élén két ember hatalmas koszorút vitt, mely széles vörös szalaggal volt feldíszítve. Ifj. Mikecz János, a felvonulás főrendezője, a következőképpen emlékezik vissza a további fejleményekre: „...Mivel az ünnepség 10 órakor kezdődött, mi úgy időzítettük, hogy kb. 10 óra 01 perckor érjünk a térre, hogy az uraknak legyen módjuk örülni a mi impozáns menetünknek. Ahogy közeledtünk a térhez, már az egész rendőrség, hatóság, s a jelenlevő több száz ember, nem a szónokot, hanem minket figyelt. A Petőfi szálló elé érve, a rendőrtanácsos paprikavörösen, tajtékozva a tehetetlen dühtől rohant felénk, s letépte a koszorúról a vörös szalagot. Jó 20 percig várt a hivatalos szónok beszédjének folytatásával. Várta, hogy az odavonult tömeg elhelyezkedjen. A beszéd után kezdődött a koszorúzás. Úgy csináltuk, hogy mi utoljára koszorúzzunk. Amikor már minden szervezet elhelyezte a koszorúját, vártunk egykét percet. Ekkor Janó József fiatal elvtárs kiállt a tömeg elé, felemelt ököllel vigyázzt vezényelt, mire az egész fal felemelte az öklét. Ezalatt négyen elhelyeztük a koszorút a következő szavak kíséretében: — Tisztelettel a 48-as szabadságharc hőseinek azok, akik ma harcolnak a nép szabadságáért! Ezután mindenki várt, hogy most mi lesz. Janó elvtárs az élre állt és indulást vezényelt. Megindultunk vissza a munkásotthonba.”311 A főispán mindehhez csak annyit fűzhetett a belügyminiszterhez írt jelentésében, hogy: „...Tekintettel a példás rendre és a tüntetés néma voltára, annak megakadályozására, rendőri beavatkozásra lehetőség nem volt...”312 Azt viszont már elhallgatta, hogy a rendőrség tétlensége felbátorította a párttal szimpatizálókat, ami azt eredményezte, hogy az ünnepély végeztével a némán vonuló tömeg létszáma közel 3000-re duzzadt. A nagy sikerű demonstrációról a Népszava 1937. március 18-i száma is részletesen beszámolt.313 314 A március 15-i néma tüntetés menete nyilvánvalóvá tette a hatóságok előtt azt, amit eddig csak sejtettek, vagyis a baloldali mozgalom tömegbefolyásának megnövekedett méreteit. Mikecz János szavaival élve: „...E napon a szentesi munkásság bemutatkozott. Letette névjegyét az urak asztalára. Megmutatta, hogy nagy és fegyelmezett harcra kész erő, amellyel számolni kell.”311 310 Uo. 92/1937. sz. Főisp. rés. 311 Mikecz János idézett előadásából. 312 CsmL (Szf) 377/1937. 1. sz. 86/1937. sz. Főisp. rés. 313 Szabadság ünnep Szentesen. Népszava, 1937. márc. 18. 314 Mikecz János idézett előadása. 182
