Tanulmányok Csongrád megye történetéből 4. (Szeged, 1980)

Vass Előd: A vásárhelyi náhije 1560. évi és 1570. évi török adóösszeírása

hász-birtok lett. Az oszmán-török közigazgatáson belül különleges helyzetet biztosított az a tény is, hogy a náhije területén török helyőrség nem volt. Vásárhely város és a környező falvak csupán a török adószedőkkel tartottak kapcsolatot. Ezek közül Ahmed pesti kádi szidzsilje szerint, 1570. április 22. után három évre az adószedést a vásárhelyi „emanet” kezelését, Ahmed összesen egy millió akcsa értékben vállalta el.20 Az „emanet” fogalmában az oszmán-török pénzügyigazgatás a „bizománykénti”, illetve „letétkénti” kezelési módot értette. Más vélemény szerint az ,,emanet "-kezelés a császári jövedelem beszedésének az a módja, amikor egy már török szolgálatban álló tisztviselő, vagy katona bizonyos százalékban megállapított haszon fejében veszi át. Az „emanet”-kezelést a budai tartomány területén csupán néhány helyen alkalmazták, de hogy egy egész náhije jövedelmét ilyen módon szedjék be, erre más példa nincs, ami vásárhelyi náhije különálló táji jelleg szintén kidomborítja.21 A budai tartományi kincstár a vásárhelyi náhije pénzügyi hivatalának (mukataa) emanet- kezelését 1570-ben a fejadó (harács, forintadó) valamint a vámok beszedésével együtt adta ki. 1570-ben hivatalosan kijelölt vámhely Bekény faluban volt. 1560-ban pedig Tömörkénynél jelölt a tahrir defter vámhelyet, amit később Szegedhez csatoltak.

A vásárhelyi náhije lakosságának közelebbi megismertetése, létszámának és életkörülményeinek rekonstruálása a most közölt tahrir deftereink adataiból nem könnyű feladat. A XVI. századi életkörülményekről gyakran csupán általánosságokban mozgó, összefüggéseiből kiragadott, kellő módszerekkel fel nem dolgozott adatokból alkothatunk képet, s így a társadalmi-gazdasági viszonyok elemzésének hiánya miatt nem egyszer nehezen érthetők meg a konkrét történelmi események. Hangsúlyozni kívánjuk a következő vizsgálataink kísérleti jellegét, mivel elsőként vállalkozunk a tahrir defterek történeti forrásként való feldolgozására. A rendelkezésre álló török adóösszeírási adatok a használt módszerek tekintetében is korlátokat szabtak, mivel a szokásos történelmi statisztikai módszereket az adatok természetéhez kellett igazítani.

A vásárhelyi náhije 1560—1570 közötti települési jellegét meghatározó objektumok: a városok, lakott falvak, lakatlan falvak, puszták, kikötők, malmok, halastavak számának és arányának bemutatása tárja fel. Az 1560-as években a városok száma egyről kettőre emelkedett. Vásárhely mellé Szentes zárkózott fel. A lakott falvak száma viszont az 1560. évi húszról tizennyolcra csökkent le. A lakatlan falvak pedig háromról ötre emelkedtek. A puszták esetében kizárólag a megműveltekről készült feljegyzés, azonnal gyanakodhatunk a megművelést folytató falvak szántóképességének gyors növekedésére, vagyis az ökörszámuk gyarapodására. A vásárhelyi náhije területén hivatalos vámszedő révhely, kikötő egy volt. 1560-ban Tömörkény, 1570-ben pedig Bekény. Ez talán a nyugati irányba folyó szarvas- marha kihajtás útirányának megváltozásával függhet össze. Bekénynél a gö- bölyút a Hármas-Körösön keresztül Vezsenyhez, s ott a Tiszán át Vác felé tartott. A váci török vámnaplók 1560—1564 közötti feljegyzései szerint az ott vámoltatott szarvasmarha legtöbbje Csanád, Csongrád, és Heves megyéből származott.22 Jelentős nagyságú állandó jövedelmet hozó halastavat kettőt jegyeztek fel a török adóróvók;

20 Velics, i. m., II. kötet, 392 1.

21 Az „emanet” fogalmáról: Fekete Lajos—Káldy—Nagy Gyula, Budai török számadáskönyvek 1550—1580, Budapest 1962, 601 1.

22 Káldy—Nagy Gyula, Statisztikai adatok a török hódoltsági terület nyugat felé irányuló áruforgalmáról 1560—1564-ben; in Történeti Statisztikai Közlemények, XI. évf., Budapest 1968, 32—34 lapon említi a váci révnél 1563 júl. 22 és 1564 márc. 9 közötti áruforgalomban Vásárhelyről 204, Szentesről 491, Donátról 152, Derékegyházáról 40, Aporról 43 darab szarvasmarha kihajtását jegyezték fel.

12