Tanulmányok Csongrád megye történetéből 3. (Szeged, 1979)
Sárközi István: Klebelsberg Kunó kulturpolitikája és annak szegedi aspektusai
zömében valójában csak 4 osztályú volt és amely ráadásul felekezeti és osztályérdekeltség által tagolódott. Már Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter elődjei: Huszár István, 1919. augusztus 15—november 24 között, Haller István, aki 1919. november 24—1920. november 16 között töltötte be e posztot, Vass József 1920. szeptember 16—1922 júniusa között és Kornis Gyula kultúrfilozófus, s más kultúrpolitikusok és neveléselméleti szakemberek, kialakították az ellenforradalmi rendszer uralkodó osztályainak és haszonélvező társadalmi rétegeinek kiváltságos érdekeit megalapozó kultúrpolitikai alapelveket. A magyarországi fasizmus iskolapolitikája nyílt osztályjellegének megalapozását és a közoktatási rendszer kialakítását vizsgálva nagyon lényeges dokumentumnak tekinthetjük a Haller István miniszter nevéhez fűződő, 1919. december 5-én keltezett körlevelet, amely az ország valamennyi állami községi és felekezeti középiskola igazgatójának megküldött.4 A miniszter, a körlevelében a középiskolai reformjával kapcsolatos kérdésekre kért választ, elgondolásokat. Valójában azonban, nemcsak a középiskola korszerűsítésének problémája került vitára, hanem szinte központi gondolata és kérdése a körlevélnek az, hogy „az elemi iskola 4. osztályának elvégzése után ... nem volna e helyesebb együtt tartani a középiskola alsó négy osztályában a továbbtanuló gyermekeket”, és sejtetni enged olyan gondolatot is, hogy az alapműveltségi ismereteket nyújtó elemi népiskolai képzést valamiképpen egységesíteni kellene. Általános művelődéspolitikai kívánalomnak tekintette a miniszter, „a társadalom annyiféle (vallási, nemzetiségi, társadalmi különbségek, szerint való) megoszlását és ennek káros következményeit a nevelés útján enyhíteni”.5 Felvetődik a közoktatás szinte sarkalatos problémája: „helyes-e és szükséges-e, hogy a nemzet serdülő tagjai annyiféle iskolában (gimnázium, reáliskola, polgári iskola) tanuljanak, nem egyféleképpen olyan ismereteket, melyekre minden polgárnak egyaránt szüksége van.”6 Vagyis az alapfokú ismeretnyújtó népoktatási rendszer kasztszerű osztottságának felülvizsgálatát is latolgatja az iskolarendszer reformjának tervezete, amelynek kidolgozásában nyilvánvalóan komoly szerepe volt a polgári liberális politikai koncepciót képviselő Imre Sándor közoktatási államtitkárnak. Tényleges helyzet az volt — és maradt továbbra is az ellenforradalmi rendszerben —, hogy a népiskola 4. osztályának elvégzése után más iskolába jártak és más műveltséget kaptak az uralkodó osztály és a középrétegek gyermekei és más alacsonyabb szintű s kevesebb műveltségi ismeretekhez jutottak a dolgozók gyermekei. Az elemi népiskola IV. osztályának elvégzése után all éves gyermekek háromnegyed része a népiskola V. osztályába iratkozott be, vagy kellett volna folytatnia az elemi iskolai tanulást. A burzsoázia és a földesurak, a gazdag parasztok és a tisztviselők gyermekeinek zöme a gimnáziumban vagy a polgári iskolában folytatta a tanulást. Éppen e tényben mutatkozott meg legélesebben a Horthy-rezsim iskolapolitikájának nyílt osztályjellege. A népiskola elvégzésével nem volt továbbjutási lehetőség magasabb műveltséget, tudományos felkészülést nyújtó középiskolák felsőbb osztályaiba és a főiskolákra. A lakosság többségét kitevő szegényparasztság és a munkásság gyermekeinek aránya a gimnáziumokban alig haladta meg az 5 százalékot. A közoktatási rendszer liberalizálásának gondolatébresztése igen heves ellen- reakciót váltott ki Kornis Gyulából, aki az „Iskolarendszerünk reformja” című írásában válaszolt a miniszteri körlevél közoktatási-művelődéspolitikai kérdéseire.7 4 VKM HK. 1919. 45. sz. 387—389. 1. a VKM 1919. évi 200/83. B. körlevele. 6 Uo. 8 Uo. 7 Simon Gyula: Neveléspolitikai dokumentumok 1919—1931. Tankönyvkiadó 1958. 119— 125. 1. 188
