Tanulmányok Csongrád megye történetéből 3. (Szeged, 1979)
Bárány Ferenc: Az álmunkás pártok kísérlete a viharsarki agrárszegénység „nemzeti alapon” történő megszervezésére a Horthy-korszak első évtizedében
kak számára elérhető közelségbe került, ami a paraszti tudatot erősítette a munkás- osztály felé elindult földmunkások között. Csizmadia és Dénes e „visszaparasztosodott” rétegre épített, nagyrészt közöttük szereztek befolyást. Szembeötlő, hogy a Viharsarok azon vidékein, ahol a „vissza- parasztosodás” szempontjából kevésbé érintett kubikus réteg aránya nagyobb volt, mint például Endrőd, Csongrád, Szentes környékén, ott a Munkáspárt alig tudott híveket toborozni. Természetesen az, hogy a szociáldemokratáknak, kommunistáknak vagy a munkáspártiaknak, esetleg a keresztényszocialistáknak sikerült-e a tömegeket szervezetileg is megnyerni, jelentős mértékben függött a munkásvezetőktől, azoknak a mozgalmon belüli korábbi személyi kapcsolataitól, valamint a vezetők személyi kvalitásaitól, vezetői képességeitől és politikai érettségétől. A Csizmadia—Dénes-párt létét, viharsarki befolyását magyarázza továbbá a szociáldemokrata vezetés paktumpolitikája, a földmunkásmozgalom elhanyagolása és az, hogy nem készült fel kellően a paraszti érdekek védelmére. Az illegális kommunista párt pedig helyzetéből, szervezeti erejéből következően csak időnként tudott tömegkapcsolatokat kiépíteni, bár ezek a kapcsolatok már a huszas évek közepétől igen jelentősek. A Csizmadia—Dénes-féle párt befolyását, tevékenységét elemezve nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a Viharsarok földmunkásai és szegényparasztjai, valamint vezetőik nagyrészt Várkonyi István, Mezőfi Vilmos és Áchim L. András közvetítésével ismerkedtek meg a szocialista eszmével. A Munkáspárt eszmei fegyvertárának jelentős része már korábban is sajátja volt a viharsarki földmunkás- és parasztmozgalom egyes irányzatainak. így például az ipari munkássággal, a szociáldemokrata párttal szembeni bizalmatlanság, ami időnként az éles szembenállásig fokozódott, a vallási eszmék befolyása, a nacionalizmus és a föld közös tulajdonának elutasítása a múlt század 90-es éveitől az I. világháborúig sok helyen és több esetben jellemezte a Viharsarok földmunkás- és népegyleteinek eszmei-politikai arculatát. A marxizmushoz jelentősebb lépéseket csak a városokban, a nagyobb falvakban tettek, ahol az ipari-kisipari munkásokra támaszkodó szociáldemokrata szervezetek erősek voltak. A forradalmak, a munkáshatalom néhány hete a marxizmus további térhódítását jelentette ugyan, de a forradalmi munkásmozgalom, illetve a Tanácsköztársaság téves agrárpolitikája az agrárszegénység politikai tudatát megzavarta, felerősítette abban az antiszocialista, munkásellenes elemeket. Ez az egyik döntő oka annak is, hogy Csizmadia és Dénes pártjához a vidék népkörei, munkásegyletei nagy számban csatlakoztak. A Munkáspárt tehát mutat bizonyos folytonosságot a Várkonyi István és Mezőfi Vilmos vezette agrárszocialista irányzatokkal, méginkább Áchim L. András demokratikus parasztpártjának ideológiájával és politikai törekvéseivel, noha azoktól természetesen lényeges dolgokban különbözött is. A korábbi agrárszocialista, demokratikus paraszti mozgalmakhoz való kötődés a vizsgálódás tárgyául szolgáló periódusban egyértelműen megkülönböztette a pártot a kisgazda irányzatoktól, azoknál liberálisabb, illetve demokratikusabb agrárpárt volt. Bizonyítja ezt többek között az a tény is, hogy 1930-ban a KMP a Dénes-féle Parasztpártot akarta felhasználni a kisgazdamozgalomban előtérbe került Szijj Bálint által fémjelzett irányzat ellensúlyozására.128 Dénes István és pártjának néhány vezéralakja a felszabadulás után csatlakozott a kisgazdapárthoz, majd a pártból kiszorulva 1946—47-ben szembefordult a népi demokráciával, s a reakció táborába került. Úgy véljük, politikai pályafutásuknak ez a szakasza az 1920-as években folytatott politikájuk logikus folytatása, de életútjuk eme szakaszának akár vázlatos elemzése is meghaladja a dolgozat kereteit. 128 Hajdú Tibor: Károlyi Mihály. Politikai életrajz. Kossuth Könyvkiadó, 1978. 437—438. 1. 186
