Tanulmányok Csongrád megye történetéből 3. (Szeged, 1979)
Bárány Ferenc: Az álmunkás pártok kísérlete a viharsarki agrárszegénység „nemzeti alapon” történő megszervezésére a Horthy-korszak első évtizedében
A kormány lojalitását akarták elnyerni az internacionalizmus elutasításával, a „nemzeti alap” hangsúlyozásával. A Munkáspárt vezérei szerették volna ezzel is a szociáldemokráciáról leválasztani a földmunkásokat. 1928—1929-ben a párt már odáig ment a nacionalizmus terén, hogy Trianon revízióját illetően egyértelműen elfogadta a kormány álláspontját. Háttérbe szorultak a korábban a revízióval együtt emlegetett demokratikus követelések. A párt a földreform szükségességét a magyar faj védelmével indokolta, s a parasztságot a magyar faj letéteményesének tekintette, az élet alapjának a földet jelölte meg, hozzájárulva ezzel az agrárdemagógia és faji-paraszti mítosz térhódításához. Dénes és a párt más vezetői az értelmiség vezető szerepét hangoztatták, elősegítve ezzel egy hamis, torz társadalomszemlélet kialakulását. A pártban Dénes által meghonosított vallásos ideológiai alap többféle célt is szolgált. Egyrészről még fokozottabban elhatárolta a pártot az „istentagadó” marxizmustól és a munkásmozgalomtól, másrészt a kormány előtt bizonyította a párt lojalitását, „szalonképességét”. Valószínűleg számítottak a paraszti tömegek vallásosságára is, bár a Viharsarokban az agrárproletár, szegényparaszti tömegek között nem volt túlságosan jelentős az egyházak és vallásos ideológia befolyása. A pártnak az ellenforradalmi kormánnyal való együttműködési szándéka időnként addig fajult, hogy a kormány pénzzel is támogatta a pártot. A demokratikus-liberális ellenzékkel való szövetsége viszont igen ellentmondásos volt, a szociáldemokratákkal mindig élesen szemben állt, az ellenzéki pártszövetséget cserbenhagyta. A Munkáspárt viharsarki befolyásának magyarázatát mindenekelőtt abban kell keresnünk, hogy a vidék társadalmi szerkezetének torz vonásai az ellenforradalmi korszakban megerősödtek. Már az első világháború előtt is a térség kereső népességének jóval több mint fele a mezőgazdaságból élt, amelynek mindössze 32,51 %-a volt „önálló birtokos és bérlő”. Az összes kereső 48,68 %-a mezőgazdasági cselédként és munkásként, napszámosként dolgozott.125 A mezőgazdasági proletariátust és a parcellás parasztok nagyrészét a társadalmi „megrekedtség” jellemezte. A mezőgazdaság már nem tudta őket maradéktalanul foglalkoztatni. Az ipar elszívó hatása és a kivándorlás ugyan valamelyest csökkentette a szociális feszültséget, de korántsem tudta megszüntetni. Az ellenforradalmi korszak első tíz évében még kifejezettebbé vált ez a „megrekedtség”, a kivándorlás teljesen megszűnt, az iparosodás üteme lassult. Az országoshoz hasonlóan 1920—1930 között a Viharsarokban mindössze 2%- kal emelkedett az iparból és kereskedelemből élő népesség aránya.126 A mezőgazda- sági kereső népességen belül a földdel, bérlettel rendelkezők aránya az ellenforradalom földreformja ellenére 1910-től 1930-ig alig változott: Békés megyében 2,3%- kai, Csongrádban 3,2%-kal emelkedett, Csanádban pedig 1,1%-kal még csökkent is. A világháború előtt a földnélküli agrárproletár réteget a munkás vonások erősödése jellemezte elsősorban. Az ellenforradalom után az agrárszegénység körében bizonyos „visszaparasztosodási” tendencia érvényesült.127 Az okot mindenekelőtt a kivezető utak fokozott elzártságában kell keresnünk, másrészt az ellenforradalmi rendszer földreformmal kapcsolatos demagógiájában, abban a tényben, hogy például a Viharsarok gazdasági cselédeinek, mezőgazdasági munkásainak mintegy egyhar- mada kapott földet és az a vizsgált szempontból mellékes tényező, hogy milyen minőségűt, hány holdat, és az meddig maradt náluk. A föld, a paraszti lét szimbóluma so125 Az 1910-es népszámlálási adatok VI. k. 204—205. 1. adatai alapján végzett saját számítás az egykori Csongrád, Békés, Csanád vármegyék, valamint Szeged és Hódmezővásárhely területére. 126 Az 1930-as népszámlálási adatok II. rész 46—47. és 48—49. 1. adatai alapján.végzett saját számítás. 127 Vö.: Lackó Miklós: A magyar munkásosztály fejlődésének fő vonásai a tőkés korszakban. Kossuth Könyvkiadó, 1968. 25—26. 1. 185
