Tanulmányok Csongrád megye történetéből 3. (Szeged, 1979)

Bárány Ferenc: Az álmunkás pártok kísérlete a viharsarki agrárszegénység „nemzeti alapon” történő megszervezésére a Horthy-korszak első évtizedében

zott jelentősen. A legszembetűnőbb változás a földreformmal kapcsolatos problémák nagyobb súlya, részletesebb kifejtése. Ez a földprogram azonban csak a végrehajtás alatt levő törvényben foglaltak radikálisabb végrehajtását követeli, még arra sem vállalkozik, hogy azt, mint kétmillió földmunkás földhözjuttatására alkalmatlant egészében elutasítsa. Nem volt konstruktív, tömegeket mozgató program, a fő hatása inkább az illúziókeltés. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy olyan követelések, mint a nagyhaszonbérletek megszüntetése, latifundiumok, egyházi birtokok és hitbizomá- nyok kisajátításának és a földmunkások és kisbirtokosok részére történő átadásának követelése ne lett volna kellemetlen az uralkodó osztályok és a kormányzat számára. Új, demokratikus vonása a programnak a népszavazás követelése az államforma kér­désében. A program kimondja a létminimum megállapításának szükségességét, ennél kevesebbet senki se fizethessen. Az előző programban nem szerepelt a kisipar támogatásának követelése sem. A nacionalista irányú eltolódást mutatja, hogy a nemzetek egyenjogúságának elve kimaradt az új programból.56 A gyakorlati propagandában, a választási harc során a földhözjutás problémája még nagyobb hangsúlyt kapott. Dénes tótkomlósi kortesbeszédében nyomatékkai hangsúlyozta, hogy azé legyen a föld, aki azt megműveli. A földbirtokosoknak nincs joguk a földre. Nagyobb részük őse egyébként is hazaárulásért kapta birtokát annak idején. A kormány megbuktatása után a nagybirtok 80%-át a földnélküliekneknek le­hetne juttatni. Igen élesen bírálta a kormányt több kérdésben, így például az antisze­mitizmus ügyében is. Bodó dr., az orosházi kerület jelöltje orosházi beszédében a föld igazságos megoszlásának szükségessége mellett mindenekelőtt a szocialistáktól való elhatárolásra helyezte a hangsúlyt. „Mi nem vagyunk szocialisták”, akik bolseviz- must csináltak, jelentette ki az Orosházi Újság szerint.57 A radikális szólamok nagy­része nyilvánvalóan csak választási fogás, mégis úgy tűnik, a Csizmadia-féle irány­zathoz képest van bizonyos radikalizálódás. A Munkáspárt jelöltjei közül Laskai Mihály, a makói kerületben még a választás napján visszalépett a jelöltségtől és nyílt levélben szólította fel a kerület munkáspárti híveit, hogy szavazzanak a kormánypárti jelöltre,58 A sarkadi kerületben Rásonyi Pappot a hatóság terrorja tette esélytelenné. A legnagyobb küzdelem a tótkomlósi és az orosházi kerületben zajlott le. Dénes óriási fölénnyel győzött Tótkomlóson és környékén Egan volt Békés vármegyei főispánnal szemben. Az orosházi kerületben a Munkáspárt jelöltje Csizmadia András helybeli egységes párti nagygazdával, Mitlasovszky János Kossuth-párti szerkesztővel és Farkas Istvánnal, a szociáldemok­rata párt országos titkárával mérkőzött. Csizmadia és Farkas kb. 3—3000 szavaza­tot kapott. Bodó 1236-ot, Mitlasovszky pedig 399-et. Gádoroson azonban egészen más arányok alakultak ki. Itt Csizmadia csak 87 szavazatot kapott. Farkas István 102-t, Mitlasovszky 18-at, Bodó azonban 699-et! A kerületben a kellő többség híján Csizmadia és Farkas között pótválasztásra került sor. Munkáspárti segítséggel nyil­vánvalóan sikerült volna szociáldemokrata képviselőt választani. A munkáspárti vezetőség azonban a rendszer iránti lojalitásának bizonyítása érdekében élesen szem- befordult a szociáldemokrata jelölttel, tagjait és híveit a kormánypárti jelölt támo­gatására hívta fel. Döntően ennek köszönhető, hogy a pótválasztáson a szociálde­mokratajelölt alig kapott több szavazatot mint előzőleg, így elbukott a kormánypárti Csizmadiával szemben.59 Ez az eset jelképnek is tekinthető, megmutatja a Munkás­56 A rög, 1922. március 26. és Alföldi Paraszt Újság, 1922. május 21. 67 BmL Főisp. biz. ir. 1922—66. és Orosházi Újság, 1922. május 25. 58 Makói Friss Újság, 1922. május 28. 59 Orosházi Friss Újság, 1922. május 23., 30., június 7., Alföldi Paraszt Újság, 1922. június 1. 172

Next

/
Oldalképek
Tartalom