Tanulmányok Csongrád megye történetéből 2. XIX. század (Szeged, 1978)
Papp János: Bakay Nándor indulása és politikai pályája – a végső kudarcig
sokkal érzékenyebben szisszennek föl a Bakayt támogató iparos tömegek magatartására reagálva: „Azt hittük... hogy az osztályérdek alapjára fektetett külön pártalakulási eszme végleg el van temetve nemcsak az országra nézve, hanem Szegeden is, ahol született. Az elhintett mag nálunk is kilket és lett belőle iparos párt, vagy ha úgy tetszik, osztályérdek párt... kézzelfogható tények bizonyítják ezt...”120 121 Valóban, Bakaynak és társainak kísérlete minden következetlensége, felemás volta ellenére mégis valami újat, addig nem észleltet jelzett. Ha nem is többet, annyit mindenesetre, hogy már meg merték kérdőjelezni a társadalmilag, politikailag addig ellentmondástalanul vezető rétegek egyeduralmát, de azt is, hogy már érzékelni tudták saját, a többitől különböző érdekeiket és profiljukat. Ezt felismerve írhatták, bár értetlenül és elképedve a régi módszerekhez szokott lapok: „Oly iparosok is, akik... a választási urnához — mint kellett — mindig mint a létező politikai pártok valamelyikének hívei járultak: ma már nem azt nézik, hogy milyen elveket vall az ő jelöltjük, hanem csak azt, hogy iparos: és nyíltan kimondják, hogy: nekik iparos kell vagy senki.”124 De az iparosok is hangot mernek adni már a lapjaikban általános elégedetlenségüknek Braun József egri ipartestületi alelnök Jókaival vitázva így fogalmazza meg az iparosság igényeit: „Az ipar és kereskedelem kellő számú, szakértelmes képviselői nélkül... hiányzanak azon oszlopok, melyeken a törvényhozásnak igen sok esetben nyugodni kellene. Valamint önök is saját embereiket óhajtják magasabb szempontból a képviselő házba bejuttatni, úgy mi is, hanyatlásnak induló iparunknak és kereskedelmünknek avatott szószólóiról óhajtunk gondoskodni, kik illetékes helyen a mi érdekünkben sikeresen munkálkodhassanak össze.”122 Mindezek ellenére Bakay ekkor még nem lehetett képviselő, de nem lehetett a következő, 1878-as választáskor Battonyán sem. Megbukott mindkét esetben támogatóinak széthúzása és pártjának alig titkolt ellenkezése miatt. Bár 1875-ben valóságos kis lázadás tört ki az elkeseredett Bakay választók között, a tény tény maradt, a kormánypárti jelölt győzött Bakay ellenében. Az 1878-as battonyai bukás után mégis megnyílt a lehetőség az annyira áhított képviselőséghez. A Debrecenben is megválasztott Simonyi Ernő lemondott szegedi mandátumáról s helyére a pártja őt jelölte. A jelölést megelőző huzavona is példázza azt a viszolygást, mellyel még mindig körülvették Bakayt. Simonyi helyére először Mezey Ernőt akarták jelölni, mire Bakay támogatásért Kossuthoz fordult. Kossuth feledve az előző évek elvi ellentéteit, mellette nyilatkozott.: „Önben az actiónak oly emberét van szerencsém ismerni — válaszolja — kinek a függetlenségi párthoz való csatlakozása engem azzal a reménnyel biztat, hogy Hazánk iparosai mind szélesebb és szélesebb körben fogják belátni, hogy a Haza politikai önállása nélkül a Magyar ipar felvirágzása lehetetlen: hogy tehát Hazánk iparosai nemcsak általános haza- fiúi tekintetből, hanem speciális érdeküknél fogva is különösen hivatva vannak a függetlenségi párt törekvéseit minden erővel támogatni.”123 Kossuth nyilatkozatának foganatja lett, a párt jelölte és Bakayt megválasztották. Hogy milyen szegedi sajtóvisszhanggal, erről még beszélünk. Mindenesetre az Alföldi Iparlap így üdvözölte megválasztását: „Bakay úr... kihez az iparosok szép reményeket kötnek s kit... mint az ipar ismerőjét és mint gyakorlati férfiút küldtek a képviselőházba, végre meghódította a nagy alföldi várost, melynek kebelében oly sok ipa120 Szegedi Híradó, 1875. június 25. 17. évf. 76. sz. 1. p. 121 Uo. 122 Braun Józef: Mégcsak pár szót Jókai Mór úrhoz. Alföldi Iparlap, 1875. július 10. 1. évf. 26. sz. 2. p. 123 Papp János: Kossuth levelei Bakay Nándorhoz. Tiszatáj, 1966. március 20. évf. 3. sz. 228. p. 289
