Tanulmányok Csongrád megye történetéből 2. XIX. század (Szeged, 1978)
Papp János: Bakay Nándor indulása és politikai pályája – a végső kudarcig
Az ifjú Nándort tehát meglehetősen változatos és ellentétes hatások érték fiatal korában. A már említett Gelléri életrajz szerint anyja papnak szánta, apja pedig köteles mesternek. S „ez a két irány folytonos harcot vívott szívében.”5 De hogy végül is miképpen képzelte el további sorsát, még találgatni sem áll módunkban. Mert bekövetkezett 1848 a maga mindeneket felkavaró hatásával s az ifjú Nándort is magával ragadta. Húsz évvel később a „Mimi levelek” című tárcasorozatában ad először számot ifjú önmagáról, a nagy kohóról, melyben kialakult alapállása a világgal és a társadalommal szemben, s ama nagy élményről is, mely a fiatalkor ragyogásával késő öregkoráig elkísérte.6 „Csodálatos idők jártak — írja a sorozat egyik első cikkében — a gyermekek egy fuvalom ihletése által lovaggá, hőssé, szerelmes férfivá, hazafivá, bajnokká üttettek... Hegyen, völgyön, bérczeken, és síkokon hangzék a „Talpra magyar!” lelkesítő dala. Lelkesítőn, nappal és késő éjszakán. Nem volt nyugalom. Az egyik nap összefolyt a másikkal. A nemzet ébredésének reggelén örök napsugara kezdett leragyogni a nemzet és hazára. A nemzet ébresztő szellemei megtestesülve szálltak a földre, a Bocskay és Rákóczynak kora kezdett feltűnni, az igazság és dicsőség fénye ragyogott a magyarok egén.”7 Ezt a másoktól is oly sokszor hallott patetikus hangvételt azonban hamarosan levetkezi, és sem a Mimi levelek további darabjaiban, sem a szinte élete végéig jelentkező visszaemlékezéseiben nem tér vissza. Egyéniségének legdominánsabb jellemvonása: a kis emberek sorsának reális megfigyelése s azonosulása velük, most is legyőzi énjének ama másik vonását, melyet talán még kegyes anyjától örökölt: a néha öncélúan és meddőn moralizáló prófétáét. „Ránk nem tűztek érdemkoszorút, mi egyszerű katonák valánk, mi nem tettünk semmit, csak vertük az ellent és védtük a hazát... Tehát semmi álom, semmi vágy a babér után.” 8 9Mégis az egyszerű fiúkban, kikkel együtt végigharcolta a szabadság- harc legkevésbé felkoszorúzott s egyben legvéresebb hadszínterét, a délit, meglátja s ábrázolni is tudja azt a hősi helytállást, azt a póztalan kötelességtevést, mely annyira sajátja volt a névtelen ezreknek. Ezért vallja, hogy nem az egyén, a félisteni hősök formálják a világot s nyerik meg a csatákat, de azok, kiknek „Nevöket nem hordja a hír szárnyain, a késő kor hallgat tetteikről, a dallnok nem tud kiemelni egyes alakokat, egy óriás alakként magaslik a hősök csoportja, de az egyén elenyészik benne.”8 Mint a haláltánc pantomimjában, bukkannak elő társai, kikkel együtt kezdte meg a nagy kalandot. „A hosszú képű kamasz, ki ólom ágyúkat önte 48 elején: s aztán igazi nagy ágyúk mellett tüzér lett... S aztán a sok mindenféle iparos tanulók, egy 11 éves lengyel fiú is volt köztük... A másik gyenge gyerkőcz alig bírta nagy szuro- nyos fegyverét, s a földvári ütközetben egy olyan forma horvát atyafit szúrt le,, aki ha rá esik, agyon üti. És: Csata után ezen ifjak kedveseikre gondoltak. Ilyen megvénülés, ilyen kora férfiasodás volt a 48—49-iki szellemben.”10 Ez a szabadságharcot végigharcoló Bakaynak alapélménye. S ezért az a feketefehér, barát-ellenség ábrázolás, mely általában a minden harcok s ellenségeskedések krónikásainak sajátja, teljességgel idegen tőle. Egyértelműen elutasítja az önpusztító' 5 Uo. 6 Tiszavidéki Újság, Szeged, 1869—70. Bakay Nándor (Mimi): Őszi levelek a szerkesztőhöz. Cikksorozat. 7 Bakay Nándor : Őszi levelek a szerkesztőhöz, Tiszavidéki Újság, 8 Uo. 9 Uo. ,n Uo. 266
