Tanulmányok Csongrád megye történetéből 1. 1919–1945 (Szeged, 1977)

Bárány Ferenc: A munkáshatalom felszámolása és az ellenforradalmi rendszer kiépítése a Viharsarokban

lyett találtak ki az ellenforradalom ügyészei. Egy-egy illetlen kifejezés rendszerint 6 hónap - 1 év börtönbüntetést vont maga után, ha valaki feljelentette az elégedetlenkedőt.151 Szalay József szegedi kerületi rendőrfőkapitány 1920. augusz­tus 2-án polgári ruhás nyomozókat küld a kerületbe, mert „a munkások s általában a destruktív elemek mozgolódnak, a je­lenlegi állapotokkal nincsenek megelégedve”.152 A belügyi nyo­mozók jelentik, hogy Mindszent, Szegvár, Szentes „javarészt kommunista érzelmű”, Tápé, Algyő és Sándorfalva népe pedig „hazafiatlan”, a beígért földosztás elmaradása miatt elégedetlenek. A földmunkások Kisteleken is „bolsevista magatartást” tanúsí­tanak. A község főutcáján összeverődnek és politizálnak. Néme­lyek kijelentették, ha télire nem lesznek ellátva élelemmel, elve­szik a gazdáktól és papoktól.153 Békés megyében hasonló a hely­zet. 1920 augusztus végén Horthy mondta megyei látogatás al­kalmával: „Tudom, hogy itt Békés megyében van még parázs a ha­mu alatt. Azok, akik reménykednek, hogy valaha még egyszer a láng ki fog csapni, azokat biztosíthatom, hogy egészen hiába reménykednek, mert minden kísérletet vérbe fojtanak,\ (Kiemelés az erebetiben)154 1921 januárjában a Békés megyei főispán azt jelenti a Belügyminisztériumnak, hogy Orosházán és Békéscsa­bán nem oly veszedelmes a helyzet, amint azt a rendőrség fel­tünteti. „Kétségtelen, hogy mindkét helyen vannak ma is még erősebben balfelé néző szocialisták, akik közül jónéhányan egy kommunista uralom feltámasztásától sem idegenkednének - azon­ban a lakosságnak csak egy igen kis töredéke ez, az ellenőrzés pedig oly erős, hogy semmi féle meglepetéstől e tekintetben tar­tanunk nem kell.”155 A főispán optimizmusát azonban a hatal­mi apparátusban kevesen tehették magukévá, s joggal. A Vihar­sarok dolgozó tömegei a vereség után hamarosan feléledtek alélt- ságukból. 151 PI Arch. 631. f. 1920-B-4639. és CSmL Szegedi Ügyészség IV-3468-1920. sz. 152 BmL Főisp. biz. ir. 819-1920. sz. 153 Földmunkás — és szegényparaszt mozgalmak... 644. 1. 151 Körös-vidék, 1920. szept. 1. 155 BmL Főisp. Ír. 365 — 1921. sz. 48

Next

/
Oldalképek
Tartalom