Tanulmányok Csongrád megye történetéből 1. 1919–1945 (Szeged, 1977)

Gecsényi Lajos: Munkásmozgalom-történeti kiadványok Csongrád megyében

Békés) századvégi forradalmi megmozdulásainak hatására a Csongrád megyei agrárszocialista szervezkedések első formái, a munkáskörök. Részletesen s az egész műben többször vissza­térően ismerteti Szántó Kovács János nézeteit, a hódmező­vásárhelyi valamint a megyei mozgalomban kifejtett munkás­ságát. Tanulmányának súlypontját a független szocialisták Várkonyi István vezette szervezkedésének és a Mezőfi féle Újjászervezett Szociáldemokrata Párt tevékenységének bemu­tatása adja. Ezek mellett párhuzamos megvilágításban, mind­végig nyomon követi az MSZDP kísérleteit a földmunkásság szervezésére. Számos új adatot tárt fel ezzel kapcsolatban, első­sorban a szentesi földmunkásmozgalom századfordulón kibon­takozott fellendülésére, a különböző agrárszocialista irányzatok eszmei-ideológiai arculatára vonatkozóan. Ebben a tekintetben a részben kulturális, részben politikai jellegű egyletek, körök bevonása a vizsgálódásba bizonyára szélesítette volna azt a mindeddig hiányos tablót, amelyen a munkásmozgalomba be­kapcsolódó, abban résztvevő kubikusok, földmunkások eszmei indíttatásának, tájékozottságának főbb mozzanatait rögzítjük. Egészében nézve a tanulmányt, sajnálatos, hogy a minél bő­vebb adatközlésre való törekvés és az ezzel összefüggő leíró jelleg, egyes helyeken megtöri a szerzői gondolatvezetést és nehezíti a tanulmány koncepciójának áttekintését. A sorozat következő darabjaiban Bárány Ferenc, két tanul­mányban, az 1919. augusztus elsejétől 1929-ig terjedő nagyobb periódus bemutatását vállalta s ehhez szorosan kapcsolódik a folytatás Tamasi Mihály munkájában. bárány Ferenc az ellenforradalmi rendszer létrejöttének, kon­szolidációjának, átmeneti válságának majd ismételt megerő­södésének munkásmozgalmi vetületű bemutatását vállalta magára. Az első füzetben9 öt témakör köré csoportosítva vizs­gálta az ellenforradalmi rendszer öt és fél esztendejét. A témák puszta felsorolása - a tanulmány vázlata - önmagába is mutatja a törekvést minél több kérdés adatokkal, tényekkel alátámasztott felvetésére, jelzésére: az ellenforradalom hatalomra kerülése és bosszúhadjárata; a szociáldemokrata párt újjászerveződése és harca a választásokon; a szakszervezetek osztály küzdelmei; az 9 Bárány Ferenc: A munkások és szegényparasztok küzdelmei Csongrád megyében 1919 augusztus-1924. Szeged, 1972. 210

Next

/
Oldalképek
Tartalom