Mikecz Zsuzsanna: Az anyakönyvezés gyakorlata Szentesen az állami anyakönyvezés bevezetéséig 1741–1895 - Szentesi Műhely Füzetek 11. (Szentes, 2010)

Előszó

ELŐSZÓ

Az 1970-es évektől érzékelhetően megnőtt az érdeklődés a családkutatás, az ősök felderítése iránt. A korábbi századokban a genealógia, a származástan külön tudományágnak, a történelem segédtudományának számított, amelynek művelői a nemzetségek, családok történetét, leszármazási rendjét tanulmányozták. Kezdetben beszűkült a nemességkutatásra, de utóbb a polgár- és jobbágycsaládok történetének feltárása is elterjedt. A levéltárak nyilvánossá válásával párhuzamosan megszaporodtak a családfakutatók, akik egyéni érdeklődéstől hajtva, igyekeznek kikutatni felmenőiket. A mondhatni divatossá vált kutatási terület képviselői egyre inkább elvárják, igénylik, hogy a régi iratok őrzőhelyei - így elsősorban a levéltárak - segítsék, könnyítsék családtörténeti kutatásaikat.

A fent jelzett tendencia a Szentesi Levéltárban is érvényesült, annyival is inkább, mivel itt találhatók az egykori Csongrád vármegyéhez tartozó települések felekezeti anyakönyveinek másodpéldányai.1

A kutatóknak kezdettől gondot okozott, hogy az egyházi anyakönyvek csak az 1828-1895 közötti időszakból voltak hozzáférhetők a levéltárban, a korábbi anyakönyveket ugyanis a parókiákon, a később keletkezett anyakönyveket pedig az érintett települések anyakönyvi hivatalaiban őrizték. Történeti kutatók fogadására és kiszolgálására ezek a hivatalok nem voltak felkészülve, illetve berendezkedve. Úgy oldottuk meg a problémát, hogy a nagyobb települések 1828 előtti anyakönyveit püspöki engedéllyel mikrofilmre vetettük, ezáltal a kutathatóság időhatára kitolódott az 1720-as évekig. Az 1895 utáni anya1 Az érintett települések betűrendben: Algyő, Ányás, Csongrád, Csanytelek, Derekegyház, Dóc, Dorozsma, Horgos, Kistelek, Mágocs, Mindszent, Sámson, Sándorfalva, Szegvár, Szentes, Tápé és Tömörkény.

3