Makó Imre (szerk.): Huszárként a világháborúban 1914-1918 - Sz. Szűcs Mihály (Hódmezővásárhely, 2018)
Megbízatás a szegedi tanyák közt
dapest felé ment, mi pedig Szegednek akartunk jönni, kiszálltunk tehát. Rengeteg katona volt már az állomás körül, és itt már irányították is a katonaságot, hogy mentül hamarabb hazaérhessen. A vonatok oldalaira hatalmas betűkkel volt felírva, hogy éljen Károlyi Mihály, mivel ekkor már ő volt a miniszterelnök. Jöttek az emigránsok, gyönyörűen kiszínezve hirdették, hogy Tisza Istvánt agyonlőtték. Bizony abban az időben, akik katonák voltunk, aligha volt egy is, aki sajnálkozott volna, hiszen mindenfelől azt hallottuk, hogy Tisza István az oka a háborúnak, tehát mint jóval előbb írtam, újra a félrevezetés dolgozott mindenütt Hozzáfogtunk őgyelegni az állomás körül. Itt már nem úgy volt, mint az előbbi állomásokon, hogy tele volt a pályaudvar vonattal, itt, amelyik jött, ment is mindjárt tovább. Végre a sok katona között megtaláltam Szőke Sándor sógort, ő is útban volt hazafelé. Beszélgettünk, de mindenki csak a vonatot leste. Jött is elég sűrűn, Szeged felé azonban csak délután 1 óra tájban, így reggeltől addig vártunk. Szörnyű lassan telt az idő, végre mégis beszálltunk, szintén tehervonatba, egy nyitott kocsiba. Meg is indultunk hamarosan, de ez kezelővonat volt, minden állomáson töltött több-kevesebb időt. Az egyik állomáson már jó órája ott álltunk. Mentek az irodára, hogy mikor indulunk, természetesen ott sem tudták. Volt az állomásban két vagon, amely le volt bombázva. Ezeket elkezdte a társaság kerülgetni, amit a vasutasok észrevették, és mondták a főnöknek. A főnök kiment, és kérte az embereket, hogy hagyják azt a két vagont, ezek azonban azt mondták, hogy indítsa a vonatot, és akkor nem bántják, hiába mondta a főnök, hogy nem indíthatja neki a másik vonatnak. Végre könyörgésre vette a dolgot, de nem ért semmit, feltörték a két vagont, amelyben gróf Csekonicstól szállítottak tejszínt és vajat, és hordták szét a vagonokba a 25 literes kannákat. A mi vagonunkba is behajítottak egy kannával, tehát ettünk mink is a potya tejszínből, amennyi jól esett, mert mink összesen heten voltunk a lóréban. Az utánunk való lóréban pedig volt egy baka őrnagy a legényével, még ezeknek is adtak, amikor pedig már senkinek sem kellett, fogták a kannát 159
