Makó Imre (szerk.): Huszárként a világháborúban 1914-1918 - Sz. Szűcs Mihály (Hódmezővásárhely, 2018)
Megbízatás a szegedi tanyák közt
I nem mondhat, ellenben azt mondhatja, hogy nem mén, mert a szolgálati könyv nálam van, tehát én tudom, hogy ki következik. Erre nagyon nagy gondba esett a káplárom. Én vártam, tudtam, olyan baj van, hogy félti ő is, mint mindannyiunk, az életét Kisvártatva tehát még egyszer megkérdeztem, hogy mén vág}' nem, erre ő azt felelte, hogy nem mén. Megkérdeztem a két közembert, hát ők mennek-e, erre azok is azt felelték, hogyha a káplár úr nem mén, akkor ők sem mennek. Figyelmeztettem őket, hogy nékem jelentenem kell a tábornok úrnak, tehát nehogy mire hívatják őket, mást gondoljanak, hanem amit nékem mondtak, azt mondják ott is. Kimentem jelenteni a kapitány úrnak a változást, a tábornok úr pedig a másik szobában meghallotta, hogy a huszárok megtagadták az engedelmességet, ami rettenetesen bántotta. Egy darabig gondolkozott, majd azt mondta, hogy állítsam össze az egész stabcúgot az udvaron. Visszamentem hát, és rögtön összeállíttattam az egész cúgot, és beálltunk a tábornok úr lakása elé az udvarba. Voltunk 36 huszár, és valahonnan még csadakozott hozzánk eg}' huszár őrmester és a tábornok úr egyik sofőrje, lettünk tehát 38-an. Jelentettem a kapitány úrnak, ő pedig a tábornok úrnak. Kijött a tábornok úr, és mivel ekkor már sötét volt, felgyújtana az autó lámpáját, ennek a világánál láttuk egymást. Egy darabig sétált a tábornok úr, majd elkezdett beszélni, mint ember emberrel szokott. Kérte, sőt rimánkodott, hogy teljesítsenek szolgálatot, hiszen nehány nap múlva mindannyian Pozsonyban leszünk. Utoljára azt találta mondani, hogy hallja, kifogásolják, hogy még ma sem ettek. O sem evett, de szívesen odaadja a vacsoráját is, csak maradjanak azok, akik voltak. Erre a cúg- ból valamelyik azt találta mondani, hogy' csak egye meg a tábornok úr a vacsoráját, majd lesz már nékúnk otthon. A tábornok úr elfordult és teleszaladt a szeme könnyel, és lassan nékem oda szólott, hogy aptreten, vagyis hogy elmehetünk. Vezényeltem tehát és a társaság eloszlott, engem pedig a kapitány úr Weöres felküldött a lakására, hogy van ott egy gyalogsági fegyver, hozzam le és három handgránátot, és kikíséri a horvát ezredest. Kértem, hogy kikísérhessem, de nem en153
