Makó Imre (szerk.): Huszárként a világháborúban 1914-1918 - Sz. Szűcs Mihály (Hódmezővásárhely, 2018)

Megbízatás a szegedi tanyák közt

minket Itt sem válaszoltunk, hanem elhúzódtunk a raktárak irányába, hogy ne lássanak bennünket. Egy darabig még lőttek a horvátok, mert hisz’ a hadihajók legénységének nagy része az volt, de azután abbahagyták. Közben láttuk, hogy az egyik vasúti teherkocsiból, aminek az ajtaja kissé félre volt tolva, egy aranygalléros tiszt kukucskál kifelé, de hogy milyen rangja volt, azt nem lehetett kivenni. Ekkorra odaérkezett egy zászlóalj gyalogság, és ennek a komandása vette át az állomás őrizetét, mi pedig visszább mentünk pár kilométerre egy másik faluba, ahol a tábornok úr be volt szállásolva.

Midőn megérkeztünk a faluba, ekkor már ott volt a 14. trup. div. összes csapata. A társaság nagyon hangos volt, ezért szállást nem is nem kerestünk, hanem lelágeroztunk a tábornok úr lakásától körülbelül 200 méterre a falu alatt a gyöpre. Ekkor még jó idők voltak, tehát nem fáztunk. Közben valamelyikben nem fért, fúrta az oldalát, hogy mit keresett az a törzstiszt a vagonban, vagy mért nem mert kijönni. Megjelentették a kapitány úrnak, az rögtön kért tőlem két káplárt és két közembert, és kimentek megnézni. Be is hozták az ezredest, mert egy horvát ezredes volt a kocsiban. Őrzött egy kasszát, amelyben egymillió líra volt, olasz pénz, de hatalmas mennyiségű. A behozásra azonban majdnem ráfizettek, mert közben a gyalogság elment az állomásról, otthagyta azt őrizetlenül, ezek pedig egyszerűen hozni akarták az ezredest. A horvát tengerészek ezt észrevették, és csupán az volt a szerencséjük, hogy egy ezred tüzérség odaért hamarább, mint a horvátok. így nem történt semmi baj, és bekísérték az ezredest az egymillió lírával. Mikor ez a három ember megérkezett, elújságolták, hogyan jártak, hogy könnyen a fogukat is otthagyhatták volna, és még a pénzből sem kaptak.

A horvát ezredest ezalatt kihallgatták, a pénzt természetesen elvették tőle, és vissza kellett volna kísérni az állomásra. Jött tehát a küldönc, hogy egy káplárt és két huszárt küldjék a kapitány úrhoz, kik majd visszakísérik a horvát ezredest az állomásra. Kineveztem tehát a káplárt és a két közembert, azonban kevés idő múlva a káplárom azzal állt elő, hogy ő nem következik szolgálatra. Erre értésére adtam, hogy ilyet

152