Makó Imre (szerk.): Huszárként a világháborúban 1914-1918 - Sz. Szűcs Mihály (Hódmezővásárhely, 2018)
Katonáskodás békeidőben
Ezután már könnyű volt az életünk. A századparancsnokom, kapitány úr Knapp Alfréd, aki a századot 1909. október 10-én vette át, tehát velünk egyszerre jött a századhoz, szeretett. Ha voltak is kisebb hibák, azokat elnézte. 1910. október 5-én bejöttek az új reguták, és ezeket tanítottuk lovon, majd gyalog. Teltek a napok, szinte rohantak, elmúlt a tavasz, de már az 1911. év tavasza, sőt elmúlt a nyár is, és elmentünk nagy gyakorlatra Knapp Alfréd ezredes Nagyküküllő és Aranyos- egy későbbi felvételen torda megyébe. Innen visszajőve ismét itt volt október, és kezdtük újra a regutakiképzést. 1911. november 7-én azonban egy vadászverseny-próbán a lovam felbukott, és én oly szerencsétlenül estem, hogy alákerültem. Összetörte a mellemet és hathétig olyan gyengén láttam, hogy- alig tudtam megkülönböztetni a nappalt az éjszakától, és eltört a bal karom. Ebből a balesetből kifolyólag nyolc hétig kórházban voltam, és utána még két hónapig nem volt szabad lovagolnom. Nem azért, mintha már nem bírtam volna, hanem vadászversenyt csak tisztekkel szabad csinálni, és a mi divíziókomandásunk, név szerint őrnagy úr Bilvin*, ezzel mit sem törődve megcsináltatta a versenyt, s ha netalán én rokkant lettem volna, úgy néki holtig tartó nyugdíjat kellett volna fizetni. Ettől való félelmében úgy ügyelt reám, mint a tojásra, úgyhogy még 1912-ben, amidőn Csanád megyében volt a császári gyakorlat, arra is csak úgy volt szabad lejönnöm, hogy egy nyilatkozatot kellett aláírnom, miszerint * Bilwin József 10
