Makó Imre - Szigeti János: „Vihar és vész közepette”. A holokauszt hódmezővásárhelyi áldozatai ((Hódmezővásárhely, 2014)
Dokumentumok
tak nekünk adni, azonban a csendőrök puskatussal elzavarták őket. Végülis Auschwitzba kerültünk. Az utazás alatt a mi vagonunkban haláleset nem következett be. Auschwitzban nagymamámat gázkamrába küldték a németek, míg én és édesanyám végül is 1945 júniusában visszatértünk Magyarországra. [...] Onnan tudtam, hogy Auschwitzba érkeztünk meg, hogy a vagonból kiszállva egy ott lévő rabtól azt megkérdeztem. A csomagjainkat nem vehettük magunkhoz, azt kiválasztott rabok szedték ki a vagonokból. Ezeknek a raboknak a ruháján háromszög alakú jel volt. A fekete háromszög azt jelentette, hogy a rab köztörvényes bűnöző, a piros háromszög azt jelentette, hogy a fogoly politikai, míg a sárga háromszög azt, hogy a fogoly zsidó. Utólag tudtam meg, hogy ezt a csoportot a táborban „kanadásoknak" hívták. Ők kivételezett helyzetben voltak, hiszen a csomagjainkhoz hozzájuthattak, az abban lévő holmikat megszerezhették, egyáltalán hozzánk képest dúskáltak a javakban. [...] Eljáró ügyész kérdésére válaszolom, hogy megfelel a valóságnak az, hogy egy alkalommal a téglagyárban a vallomásomban említett csendőr századostól kaptam egy pofont. Kokrétan emlékszem a körülményekre, ez akkor történt, amikor utasított engem arra, hogy menjek a „kórházba" ápolni a betegeket. Erre én azt válaszoltam először, hogy erre nem vállalkozhatom, én ehhez a munkához nem értek. Ekkor a csendőr százados rám kiáltott, hogy „Itt én parancsolok, oda mész zsidó lány, ahová én küldelek!"... (Legfőbb Ügyészség B. 18.013/1988. A tanú példánya másolatban a Hódmezővásárhelyi Levéltárban.) V. Szendrei Ferencné született Német Zsuzsámra, A-12151 sz. volt auschwitzi „Häftling" 1981. máj. 29-én kelt válasza a Yad Vashem deportálásukra vonatkozó megkeresésére Tisztelt Cím! Az édesanyámnak küldött kérdőívet kitöltve mellékelem. Tekintettel arra, hogy a deportálásban együtt voltunk, engedjék meg, hogy a visszaemlékezést én írjam le. Ameny- nyiben emlékeinket részletesen ismertetni akarnám, talán egy vastag könyv lehetne belőle. Miután ezekről a táborokról, ahol mi jártunk, már hivatottabbak megírtak sok mindent, így csak röviden kívánom a saját „élményeinket" leírni. 1944. június 16-án vittek be bennünket a hódmezővásárhelyi zsidó templomba. Innen átkerültünk a szegedi téglagyárba, ahol a Csongrád megyei zsidóságot ösz- szegyűjtötték. Az első csoporttal indítottak útnak bennünket. Ez az út Auschwitzba vezetett, ahol drága nagymamámat azonnal a gázkamrába jelöltek közé sorozták be. Csodával határos módon, amikor a válogató tiszt németül megkérdezte, hogy az édesanyám az anyám-e, én feleltem neki, hogy nem, a nővérem. így életben hagyták és velem együtt került a B-l-es, úgynevezett megsemmisítő lágerba. Innen július 25-én kerültünk át a B-2-es lágerba, ahol én skar- látos lettem. Itt volt járványkórház, ahol hét hétig feküdtem élet-halál között, gyógyszer nélkül, igen csekély élelemmel. A kórházból kikerülve - igen gyenge állapotban - még egy ideig a lágerben voltunk. Időközben édesanyám nagyon leromlott, még azt a csekély élelmet, amit Németh Józsefné 130
