Georgiádes Ildikó - Tánczos Roland: Négy évtized termése. Labádi Lajos szentesi főlevéltáros személyi bibliográfiája 1974–2013 (Szentes, 2013)
Bevezető
4 visszatér szülővárosába, a levéltárban fog elhelyezkedni, és életét Szentes múltjának kutatásának fogja szentelni. O készült arra a munkára, arra a szerepre, amit a ’70-es évtized vége óta betölt szülővárosa életében. Pedig abban az időben hírét sem hallottuk a globalizációnak, meg annak, hogy a globalizálódó világban milyen különös jelentősége van a honismereti, hely- történeti munkának. Akkor még mit sem lehetett olvasni arról, hogy a lokális kutatómunkának, a helytörténeti adatok föltárásának, ösz- szegyűjtésének, leírásának és minél szélesebb körben való közreadásának afféle kiegyensúlyozó szerepe lehet ebben a zsúfolt faluvá szűkült, multikulturális és mindinkább nemzetek fölöttivé váló világban. Azt viszont már akkoriban is jól tudtuk, hogy az életünket akkor is meghatározza az a hely, ahol élünk, ha nem is gondolkodunk róla a diszciplína alaposságával. Az életbe kivetett ember önkéntelenül társakat és kapaszkodókat keres. Úgyis mondhatjuk, közösségre vágyik. Az egyik fontos fogódzója pedig a kis közösségének bizalma mellett lakóhelyének a történetiségéből is sugárzó szelleme lehet, az, amit genius lóéinak, a hely szellemének nevezünk. A hely múltjának és jelenének átélt ismeretéből táplálkozik a lokálpatriotizmus érzése, amely emberi alapértékeink egyike. Ki tagadná a szülőföldhöz való ragaszkodás személyes és közösségi jelentőségét? Ki meri állítani, hogy a szülőföld - lehet az választott szülőföld is - szeretete nem a sokszor elveszni látszó lélek kapaszkodója, támasza? Ezért az a munka, amit Labádi Lajos mintegy negyven éve Szentesen és Szentesért végez, bizony nagyon is emberi, polgári és lelki közösségi szükségletet elégít ki. Közhely, de igaz, hogy korunk az információáramlás, sőt az információdömping kora. Az informatika robbanásszerű fejlődése révén egy mobiltelefonban, vagyis a markunkban elfér az egész világ. A másodpercek alatt tucatnyit villanó színes képek korában fönnáll a veszélye annak, hogy nem marad időnk, nem marad figyelmünk képletesen szólva lehajolni a lábunk előtt heverő értékeket megnézni, rajtuk eltűnődni, sorsuk fölött szemlélődni, a jelentőségüket megbecsülni. Mert miközben a maroktelefon képernyőjén megjelenik a távoli vagy a virtuális világ, aközben közönyö-