Bereznai Zsuzsanna: Tengöri hereberi atyámuram. Palásti Annuska meséi. Katona Imre csongrádi népmesegyűjtése 1941–42-ből (Csongrád, 2011)
A meseolvasóhoz avagy két igazi csongrádi: Palásti Annusra és Katona Imre
Szerencsénkre, Katona Imre és Bereznai Zsuzsanna tökéletes párost alkottak. A kötet magyarázó jegyzeteiben mindent elolvashatunk, amit érdemes megtudni, illetve mindazt, amit sikerült megtudni. Ezért mindezt nem is kell itt megismételnem. Már Katona Imre összeállította az általa gyűjtött mesék jegyzékét, találóan jellemezte Palásti Annuska egyéniségét és mesemondó tudományát. 1941 nyarától 1942 nyaráig hallgatta meg és írta le a meséket, mintegy 80 szöveget. Sajnos, az 1942 februárja után gyűjtött, mintegy 20 mese szövege ma már nem volt megtalálható, ezek elkallódtak az utóbbi több mint hat évtized során. Ezekről csak jegyzékünk van, ebből mégis következtethetünk tartalmukra. Csekély vigasz, hogy a Palásti Anna által legjobban ismert és kedvelt mesék nyilván már a mesegyűjtés kezdetén sorra kerültek... Palásti Anna olyan szépen mesél, hogy minden egyes elkallódott szöveg csakugyan veszteségnek tekinthető. Természetesen mind a gyűjtés, mind a közlés szó szerint pontos, jól érzékelteti az élőbeszédet. Katona Imre feljegyezte, mesélője mikor, kitől tanulta az egyes szövegeket. Ő a családban gyermekként hallotta ezeket. Maga is mesélt - sajnos, azt mégsem tudjuk meg elég pontosan: mikor és kinek? Az e kötetben közölt szövegekben is felismerjük, hogy nyomtatott kiadványok, akár az olcsó ponyvák stílusa is észrevehető. Palásti Anna műveltségének keretei is jól ismertek. Már szüleinek napszámoscsaládjában is olvastak, sőt fel is olvasták a kedvelt történeteket. Annuska is olvasott, noha nyilván nem volt határtalan az a nyomtatott világ, ami az ő szeme elé került. A mostani kötet jegyzetei pontosan feltüntetik, mit tudunk meséi forrásairól. Még arra is utal, mind Katona, mind Bereznai, hogy a mesemondó „női” mivolta is észrevehető e történetekben. Ez nemcsak e mesehősök előtérbe állításában nyilvánul meg, hanem egyáltalán az érzelmesség és a szomorúság előtérbe állításában is. Csongrád folklórját már a hihetetlen változatos életű Török Károly nevezetes „alföldi gyűjtéséből” ismerhetjük, a XIX. század harmadik harmadának elejéről. Bereznai Zsuzsanna felsorolja a Katona Imre után jövő későbbi mesegyűjtők eredményeit is, bemutatja az ő szövegeiket is. Mindezen adatok segítségével egy kissé ráérezhetünk a csongrádi mesélés változásaira is. Ám az igazi, kikristályosodott csongrádi mesekincset voltaképpen Palásti Anna meséivel azonosíthatjuk. Csak a tájékozatlan ember számára meglepetés, hogy még a második világháború éveiben is nálunk az Alföldön, sőt nemcsak falun, hanem egy város hagyományos részén még volt helye a mesetanulásnak és a mesemondásnak. Szerencsére (többek között Bereznai Zsuzsanna máshol végzett kutatásai alapján is) tudjuk, hogy még az elmúlt évtizedekben is találtak olyan idős embereket, akik a régi népmeséket még el tudták beszélni. Ez a dél-alföldi 4
