Bereznai Zsuzsanna: Tengöri hereberi atyámuram. Palásti Annuska meséi. Katona Imre csongrádi népmesegyűjtése 1941–42-ből (Csongrád, 2011)
Palásti Annusra népmeséi - Tündérmesék
mert én szeretlek tégödet... Olyan szép bácsi - azt mondja, mert az az apja volt de né bántsál - azt mondja. Mert félt, hogy a puska nála volt. És akkorára elment Eszter, a dadája a kisfiúnak, azt mondja a gróf:- Hallja - azt mondja -, néni?! Magáé ez a szép kisfiú?- Nem az enyim - azt mondja csak én vagyok a dadája neki.- Olyan kedves, olyan helyös kisfiú, olyan mintha nem akarnám ezt a kisfiút itt hagyni, de mintha hozzám nagyon közel állna... S az Eszter oszt azt mondja:- Hát - azt mondja nemigen jár ez a városba, még nem is nagyon szeretém. hogy ide kigyiin, de az uraságéktúl ki szokott gyünni a kisfiú játszani ide, hozzá. Hát oszt, hazamént a gróf a vadászatrúl, mondja oszt a feleséginek, hogy milyen szép kisfiút látott az erdőben.- Most mán tudom, hogy hova jár a mi kisfiúnk játszani, hogy olyan kísűig oda van. De olyan kedves az a kisfiú, én is alig tudom otthagyni. Ez alatt az idő alatt a komornyikéknak születött égy kislányuk. Emmuskának körösztölték. Nagyon nagy öröm volt a komornyikéknál, örültek a kisbabának. Hát, szerették mindnyájan, még a grófék is örültek neki. Hát osztán, múltak az évek, múltak az idők, addig, hogy többször is elméntek a kisgyerékék, égymással játszottak, fölkeresték naponta égymást. Imris, az osztán kicsit olyan büszke nevelésben részesült, olyan büszke is volt rá, hogy ű hercegfiú. Hát osztán, nyőttek a gyerökök, mán iskolába jártak, úgyhogy Sándorkát is béadták iskolába, az Eszter, égyütt jártak iskolába, a két kisfiú. Osztán mindég nagyon kísűn* mönt a Sándorka haza. Úgyhogy az Eszternek mindég érte köllött ménni. Hát osztán, a komornyikéknál, ott is nyőtt a kis Emmuska, nagyon szerették, boldogok voltak a komornyikék, hogyhát ha mán a gyerökük a grófékhoz is került, van nekik is sajátjuk, akit nagyon szerethetnek a maguk köriben. Szömlátomást nyőttek a fiúk, mind a kettő nagyon szép lőtt, szép deli* fiúk. S akkor el köllött nekik ménni a hadba, mán izé harcba. És a Sándor annyira hasonlított a grófhoz, nagyon is jó harcos volt a Sándor, kitűnően tudott harcolni az apjával, de az Imre is. Mikor oszt hazagyüttek, hazavonultak a hadbúl. mondja osztán az anyja, azt sé tudta, mit csináljon örömiben, mikor Imre hazamént. Mondja aztán a grófnénak a gróf: 192
