Bereznai Zsuzsanna: Tengöri hereberi atyámuram. Palásti Annuska meséi. Katona Imre csongrádi népmesegyűjtése 1941–42-ből (Csongrád, 2011)
Palásti Annusra népmeséi - Tündérmesék
És akkor a királyfi elmönt, meg is tanálta a varázsvesszőt. Avval osztán megcsapta a várat, mán a kastélyt, megcsapta az apját - hát, csudáknak csudája: a kű* mégelevenett, és égy hatalmas király fejlődött ki belőle. Aztán megcsapta a kastélyt is a bűbájos vesszővel, mindjárt élénksíg támadt a palotában, sürgés-forgás. Mögelevenödött mindén a palotában.- Milyen jó - azt mondja édös szívem, szép szerelmem, hogy tégöd az Isten idevezérölt. Azt mondja:- Hát nem én magam voltam ám, aki idegyüttem, hanem - azt mondja - hároman voltunk, nekem két testvérem. Mert mink nagyon szégínyek voltunk, elméntünk. hogy szerencsét próbáljunk. Oszt bégyüttünk ide, ebbe a palotába. Végigjártuk ezt a nagy épületét, nagy kastélyt, mindén zigit-zugát, csak ebben a szobában, amelyikben té voltál, tanáltunk élőlényre. Bégyüttünk mink mind a hároman, de a két testvérém, ahogy méglátott, hogy ilyen nagyon csúnya voltál, mögijedtek és elszaladtak. Én is nagyon féltem tülled, de megsajnáltalak, hogy olyan keservesen panaszkodtál, olyan kínosan könyörögtél, hogy én itt maradtam.- O, az Isten áldjon még, té voltál a mentő angyala mindnyájunknak! No, édös szívem... enyim, mostan mán, ügyé, hogy nem vagyok olyan csúnya? Félsz-é tüllem?- Nem félök én, most mán nagyon szeretlek! És akkor azt mondta a lánynak a királyfi:- Bévezetlek, az atyámnak bémutatlak! És akkor karon fogta a lányt a királyfi, és bévezette az édesapához. És mondta a királyfi:- No, apám, ennek a jólelkű kislánynak köszönhetjük, apám, a mi mégszabadulásunkat.- Jöjj ide, leányom! - azt mondja- Hadd csókoljalak még, hogy a fiamat abbúl a réttenetös csúnya, eltorzult szörnyetegalakbúl mégszabadítottad! És engömet is. Tíz évig kőbálvánnyá voltam változtatva. És az egész palotában mindön élőlény még volt halva. Tégöd vezetött ide a sors keze, hogy itt mindént mégélénkíts a palotámban. Mátúl fogva lányomnak tekintelek és mint fiamnak a jegyesit. Rátok adom az atyai áldásomat! S a lány létérbetyűlt az öreg király előtt, és sírt keservesen, hogy ű azt nem érdemli még, hogy a király űtet olyan sok szeretetben részesíti. S akkor odamönt az öreg király, fölemelte:- Né sírjál, leányom - azt mondja -, én boldoggá akarlak ténni örökre! 175
