Bereznai Zsuzsanna: Tengöri hereberi atyámuram. Palásti Annuska meséi. Katona Imre csongrádi népmesegyűjtése 1941–42-ből (Csongrád, 2011)
Palásti Annusra népmeséi - Tündérmesék
- Álmodom én vagy ébren vagyok? Mi történt velem? Hát még ilyen gyönyörűsígöt nem láttam! Képzelődök? Nem tudom, mi van velem, nem tudom, jól látnak-e a szömeim. Akkor oszt kimén, nézi ám, kint mán oszt jobban möglátja, hát nem tudott álmélkodásában, csudálkozásában eltelni, hogyhát milyen gyönyörű szép palota épült ott reggelre. A szultánnak a lányának oszt ott voltak a sok szép komornák. És akkor Lament oszt lement, látta a szultánt, hogy kint van a palota előtt, azt mondja:- Nézze még - azt mondja - a lányát, és győződjön még rulla, milyen boldog élete lösz a lányának! Hát osztán, fölmént az izé, a szultán, hát azt mondja:- Igazán nem is gondoltam, Lament, hogy ilyen derék fiú légyéi, most mán azt sé nem bánom, ha mégesküdtök. És éljetek boldogan! Hát osztán Lament azt mondta:- Én nem bánom - azt mondja -, hogyha mögtörténik is - azt mondja -, hogy mégesküdjünk. Aztán mögkérdözték a lányt, mán a ményasszonynak valót is, hogyhát mit szól hozzá. Kérdözik, oszt mondja, ű nem bánja. ÍJ Lamentért mindönre képes, ű nagyon szereti. És akkor kihirdette a szultán, hogyhát a lányának esküvője lösz. És akkor nagy lakodalmat csináltak. Volt ott a világon mindönféle énnivaló. Hát osztán, mikor mégvolt a nagy lakodalom, hát osztán éltek boldogan az új házasok. Lament osztán odaadta a feleséginek a lakatot, hogyhát ha valamire szüksíge van, hát akkor csak a lakatot fordítsa még, a szellemük mindég szolgálatodra lésznek, akármit parancsol, vagy amit szeretne. Múltak az idők, múltak a napok, hónapok... Kedvet kapott Lament, hogy kimén az erdőbe lovagolni. A bűvész még, mikor bémént a barlangba Lament, tudta, hogyhát hét esztendeig nem gyün ki a a barlangbúi, elvötte magát égy városba, bételepödött. És mikor tudta, hogy a hét év léteit, föltötte magában, hogy most mán elmén, oszt mögkeresi Lamenot avval a szándékkal, hogy a mögböcsülhetetlen lakat nála van, akkor aztat magáévá tészi, elvészi tűle. S mönt, mönt, möndögélt, barangolt égyik városnál a másikra, nagyon soká mégtudta, hogyhát van ott... mán egészen elmént odáig is, ahun Lament lakott. S akkor, hogy ott lakik Lament, és ahogy ű mindég olvasta a bűvészkönyvet, hát űneki mostan az a bűvészkönyv mindönt mögmagyarázott: hogy keresse mög, hogy juthat hozzá. 165
